Városliget: zöldfelület-növeléssel indokolják a mélygarázst

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány teljes spektrumú bemutatást lehetővé tevő közlekedési és műszaki múzeum létrehozásáról döntött.

MN
2017. 05. 26. 15:57

Baán László rámutatott: ez a koncepció mindenképpen gazdaságosabb, hiszen térszint alatt építkezni a legdrágább. Az a több milliárd forint, amelyet a föld alatti kiállítóterek építésére fordítottak volna, jelentős részben fedezni fogja egy új kiállítócsarnok kialakítását. Ennek költségei természetesen függnek attól, hogy melyik lesz a végleges helyszín, de az új Közlekedési Múzeum már nem a Liget Budapest projekt keretéből épül majd – tette hozzá.

Mint megjegyezte, a kormány néhány hónapon belül döntést hoz a helyszínről; a potenciális területek vizsgálata a múzeumot vezető Vitézy Dávid feladata. Mintegy tucatnyi helyszín jöhet szóba, a leginkább reflektorfényben lévő terület az egykori Északi Járműjavító, ahol az Operaház már megkapta az Eiffel-csarnokot, a Közlekedési Múzeum a szomszédos, csaknem 20 ezer négyzetméteres dízelcsarnokba költözhetne – árulta el. A miniszteri biztos szerint rendkívül izgalmas lenne a gyűjteményt egy régi ipari épületben elhelyezni – egyébként más egykori vasúti épületek is szóba jöhetnek még.

Baán László hozzáfűzte, hogy a Közlekedési Múzeum felújítandó régi otthonának terveit a föld alatti szintek elhagyásával módosítani kell. Mivel az új műszaki múzeum és az Új Nemzeti Galéria körül nem lesz lehetőség parkolásra, mélygarázs épül majd – utóbbit egyébként már múlt héten megerősítette lapunknak Vitézy Dávid. Az eddigi tervek szerint ez a Közlekedési Múzeum 1970-es évekbeli bővítésének helye alá került volna, most azonban valószínűleg be tud kerülni a ház alá, ezzel több lesz a teljes értékű zöldfelület. A módosított engedélyeztetési tervek őszre készülhetnek el, és ezek alapján 2017 őszén vagy 2018 tavaszán indulhat a ház kivitelezése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.