Pszichológusok szedték ízekre Balog Zoltán javaslatát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megfutamodott a kormány képviselője a vita elől egy szakmai konferencián.

M. László Ferenc
2017. 06. 28. 17:45

Harmatta János, a Pszichoterápiás Tanács Szövetség elnöke megjegyezte: elfogadhatatlan, hogy a törvény mellett lobbizók lejárató kampányba kezdtek a bírálók ellen, és politikai befolyásuk révén akarják átnyomni a törvényt. Szerinte igenis szükség lenne egy érdekvédelmi szervezetre, de a tervezett kamara nem alkalmas a feladatra, olyan, mintha az ügyvédeket, ügyészeket, bírókat szeretnék egy testületbe kényszeríteni csak azért, mert mindnyájan jogot végeztek, holott teljesen más munkát végeznek.

Bugán Antal, a Magyar Orvosi Kamara Diplomások Területi Szervezetének elnöke szerint a minisztérium kezdeményezte „társadalmi párbeszéd” káros és szakmaiatlan, ugyanis azt a benyomást kelti, mintha a pszichológusok közül kellene kiszorítani a sarlatánokat.

A fórum résztvevői elfogadtak egy-egy nyilatkozatot a kamara, illetve a minisztérium erőltette „társadalmi párbeszéd” ellen tiltakozva. Ugyanis mint arról korábban beszámoltunk, a tárca „mini nemzeti konzultációt” szeretne a törvénytervezetről, amiben nemcsak a szakma, de a lakosság véleményét is ki akarja kérni arról, hogy mit lehet tenni a sarlatánok ellen. Ugyanakkor Bugán szerint ez a törvény alkalmatlan lenne a „spirituális tanácsadók” kiszűrésére, hiszen a kamarának csak diplomás pszichológusok lennének a tagjai, tehát a minisztérium tervezte „párbeszéd” nem több hangulatkeltésnél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.