Telekadóval tennék körbesétálhatóvá a Balatont?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A sarcot partszakasz-felajánlással válthatnák ki a telektulajdonosok.

Kovacsik Ágnes
2017. 06. 09. 7:02

Korábban megírtuk, hogy valóban napirendre került a tavat érintő területrendezési terv felülvizsgálata, ez év decemberére készül el. A Miniszterelnökség korábbi válaszából kiderült, hogy mivel tizenhét év alatt nem sok változás történt, a kormány most olyan koncepcióval készül, amely mindenképpen megvalósítható.

Egyes vélemények szerint azonban nem sarccal kellene körbejárhatóvá tenni a tavat, hanem a 2000-ben megszületett törvény betartatásával.

„Telekadó helyett csupán a Balaton-törvénynek kellene vasszigorral érvényt szerezni – mondta a Népszavának Fekete Barnabás balatonvilágosi polgármester. – Csakhogy ez ahogy korábban, úgy ma is érdekeket sért, így aztán darázsfészekbe nyúlt az állami főépítész. Több alkalommal született rá terv, hogy feltöltik a part előtti területet, de megbukott az ingatlantulajdonosok ellenállásán. Sajnos maga az állam sem volt partner eddig.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.