Garancsi István most erdei fitneszre gyúr, jönnek a kondiparkok a Pilisbe

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyar Természetjáró Szövetség 1,4 milliárd forintot nyert el a Budapest környéki hegyek és a Börzsöny csinosítására.

Vég Márton
2017. 08. 24. 7:09

Sajnos az MTSZ honlapján még csak a 2015-ös közhasznú jelentés olvasható, amelyből kiderül: állami és központi költségvetésből 624 millió forintot kaptak, a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásokból viszont csak 453 ezer forint gyűlt össze. Viszont Garancsi István elnöknek nagyon szép támogatói kört sikerült összehoznia, hiszen az OTP, a Magyar Posta, a Mol, az MFB, az MVM és a Szerencsejáték Zrt. is úgy döntött, szívügyük a túraútvonalak állapota. Az állami cégek összesen 163 millió forintot utaltak át a szövetségnek. Ennek nyilván semmi köze ahhoz, hogy Garancsi István a kormányfő barátja. Bár azt Orbán Viktor is elismerte, hogy normál esetben egy miniszterelnöknek semmi keresnivalója nincs egy turistaház átadóján, de 2013-ban és 2015-ben is kivételt tett a pilisszentkereszti som-hegyi, illetve a galyatetői turistaház avatóján. „Garancsi István elnök úr szinte kitaposta belőlem, hogy 50 ezer lépésenként, vagyis 30 kilométerenként legyen egy turistaház” – fogalmazott a kormányfő a som-hegyi ház avatóján. Orbán Viktor akkor arról beszélt, hogy el kell jönnie annak az időnek, amikor hazánkban is az Ausztriában tapasztalható körülmények fogadják majd a túrázókat. A som-hegyi turistaház árait éppen szeptember 1-jétől fogja emelni a Pilisi Parkerdő Zrt. Matracon 2500 forintért lehet megaludni, ágyon 3500 forintért, a teljes házat 70 ezer forintért lehet kibérelni az eddigi 60 ezer forint helyett.

Az idén még négy turistaház átadójára mehetne el Orbán Viktor, de a Nemzeti Sportközpontokhoz tartozó, a kormány által 2013-ban meghirdetett 2,3 milliárd forintos Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program lassan halad. Lapunk megírta: a legtöbb helyszínen júniusig még egy kapavágás sem történt. Ennek oka, hogy nem eldöntött, ki és milyen formában működtetné a házakat, ráadásul jó eséllyel csak veszteséges üzemeltetés képzelhető el, mert a turistaházak környékén több és jobb szállás is van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.