Giró-Szász András „visszavonult”

Az egykori kormányszóvivő eladta a korábban állami százmilliókat kasszírozó elemzőcégét.

Horváth Csaba László
2017. 08. 11. 4:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De nem mellékes az sem, hogy Mechler Márk felügyelőbizottsági elnöke a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nek, ami azért pikáns, mert a Fideszben az elmúlt években úri passzióvá vált a vadászat. Az Átlátszó.hu például 2014-ben számolt be arról, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter (akkor még államtitkárként) 75 ezer euró, azaz mintegy 23 millió forint értékben rendelt meg egy csehországi fácánvadászatot. De Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is ismert vadásznak számít, ő egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke.

Giró-Szász András visszavonulásának érdekes mellékszála egyébként, hogy éppen tegnap közölt terjedelmes cikket a Direkt 36 nevű portál a Fidesz-kormányzatnál kegyvesztetté vált Heim Péter közgazdászról, aki a Strategopolisban üzlettársa volt egy ideig Giró-Szásznak. Az egykori kormányszóvivő és Heim közösen alapították meg Magyarország legbefolyásosabb agytrösztjét, a kormánynak milliárdokért tevékenykedő Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t 2010-ben. Ráadásul a kormányzati szürkeállományként működő Századvég és a Strategopolis számtalanszor indult közösen, és nyert közbeszerzéseken.

A Direkt 36 azt próbálta meg feltárni, mi vezetett ahhoz, hogy az egykor befolyásos Heim Péter egy pillanat alatt kiesett a kormányzat kegyeiből 2014-ben. A portál szerint két fontos ok játszhatott közre a történtekben. Az egyik az amerikai kitiltási botrány ügye, amikor fény derült arra, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége korrupciós vádak miatt kitiltott hat magyar személyt az országból. Egyes pletykák szerint az egyikük Heim Péter volt. A másik ok pedig az lehetett, hogy az állami Magyar Fejlesztési Bank felbontotta a milliárdos uniós támogatási szerződését Heim Péter startupokat támogató cégével arra hivatkozva, hogy az jogellenesen és rosszhiszeműen akarta felhasználni az uniós támogatásokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.