„Jelentéseimet Piroska névvel írom alá”

Diákokat figyelt meg a tanszéki titkárnő az ELTE-n. A forradalom után a hálózati személyek munkáját irányította.

Beszervezési nyilatkozatában Balázs Piroska így fogalmazott: „Önként, elvi alapon, meggyőződésből felajánlom segítségem a BM politikai szervek részére. Vállalom, hogy minden olyan cselekményt, megnyilvánulást, amely a népi demokrácia megdöntésére vagy annak gyengítésére jelent [kísérletet], a kapcsolatot tartó politikai tiszt tudomására hozom. A tudomásomra jutottakat mindenkor írásban közlöm. Írásos jelentéseimet »Piroska« névvel írom alá. Tudomásul veszem, hogy köztem és a BM politikai szervek között létrejött kapcsolat szigorú államtitkot képez, melyről soha senkinek semmilyen körülmények között nem beszélek.”

Balázs Piroska beszámolt arról, 1956 októberében bejárt az egyetemre, hogy beszélgethessen és vitatkozhasson az emberekkel, és próbálja „a kommunistának megmaradtakat összehozni”. Rendszeresen megjelent a pártközpontban; saját bevallása szerint a forradalmi bizottság tagjait jól ismerte, s bár „ők sokszor kértek tőlem segítséget, soha semmilyen munkára nem voltam hajlandó. Segítettem olyan elvtársaknak, akiknek nem volt tanácsos otthon maradnia.” Egyszóval párthűsége megkérdőjelezhetetlen volt.

November 3-án jelentkezett az MSZMP-be, november 10-én már a parlamentben, a Tájékoztatási Hivatalban dolgozott. Részt vett a bölcsészkaron az MSZMP megszervezésében, a kari szervezet egyik alapító tagja volt. Balázs Piroska egyik testvére, Éva is beilleszkedett az akkori rendszerbe. A pártiskola elvégzése után vállalati DISZ-titkár volt, majd a pártközpontban dolgozott, egyébként 1948 óta volt párttag. Balázs Éva férje is belügyi alkalmazott és párttag volt.

Balázs Piroska az önéletrajzában ezt írta a családjáról: „Anyám már ötéves koromban zárt ablakok mögött megtanított az Internacionáléra, de anyámból azóta kiveszett a harcos proletár szellem. Apámban sosem volt.” (Édesapja egyébként a Magyar Néphadsereg századosa volt.) A pártba szülei ellenkezésére lépett be 1947-ben; az MKP, az MDP, majd az MSZMP tagja lett, érettségi után a salgótarjáni határőrségnél, 1948–53 között a honvédségnél dolgozott. Az 1947-ben létrehozott Honvéd Kossuth Akadémián ő volt Révai Kálmán vezérőrnagy titkárnője.

A tábornok életével és pályafutásával kapcsolatban Ötvös István történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, a téma kutatója lapunk érdeklődésére elmondta: Révai Kálmán vezérőrnagyot kétszer ítélték halálra. A katonatiszt a német megszállás után beadta nyugdíjazási kérelmét, 1944 szeptemberében századosként szerelt le. Kapcsolatba került a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságával. November 22-én a nyilasok a vezérkar többségével együtt őt is letartóztatták. A hadbíróság a katonai vezetők elleni per negyedrendű vádlottjaként december 8-án halálra ítélte. December 11-én a Margit körúti fogház evakuálása miatt Sopronkőhidára került, itt „kegyelemből” tízévi fegyházbüntetésre mérsékelték az ítéletét. 1945. március 29-én a foglyokat gyalogmenetben Németországba hurcolták az oroszok elől, május 4-én pedig Oberaudorfban amerikai csapatok szabadították ki a fogságból.

Révai Kálmánt, aki megszervezte a Honvéd Kossuth Akadémiát, ismét – ezúttal a kommunisták – ítélték halálra a tábornokok perében, ismertebb nevén a Sólyom-perben. A koncepciós eljárás során tizenkét halálos ítéletet hoztak, ebből hetet hajtottak végre. Révai Kálmán vezérőrnagyot és hat társát 1950. augusztus 19-én hajnalban, a Margit körúti Katonai Törvényszék és Börtön udvarán végezték ki. Halálos ítéletéhez nagyban hozzájárult titkárnője, Balázs Piroska tanúvallomása. Az ügyet 1954. szeptember 16–17-én újratárgyalták; a katonai bíróság megállapításai alapján a Sólyom-per vádlottjait a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette alól bűncselekmény hiányában felmentették. A kivégzetteket a Legfelsőbb Bíróság 1990. október 1-jén minden vád alól felmentette. Ötvös István egyébként A katonai főperek Magyarországon című munkájában részletezte a Sólyom-per történetét.

Kovács Miklós rendőr hadnagy 1958. szeptember 3-án javasolta az egyetemen úgynevezett rezidentúra létrehozását. „Gyorsabb és hatékonyabb lehet az operatív munka, nagyobb áttekintést lehet kapni ellenséges politikai beállítottságú hallgatókról, mozgásukról, tevékenységükről, gondolataikról. A rezidentúra létrehozható és megvalósítható, mert megfelelő jelölt, kapcsolattartó van, Balázs Piroska” – írta a hadnagy. A politikai rendőrség úgy döntött, hogy ne a tartótiszttel, hanem egy részükről megbízott polgári személlyel tartsák a kapcsolatot az egyetem ügynökei. A rezidentúra vezetőjét kiképezték, hogy a hozzá kapcsolt hálózati személyekkel munkáját megfelelően tudja végezni. Balázs Piroska, az újságíró tanszék titkárnője ettől kezdve az egyetemen lévő hálózati személyek operatív feladatainak végrehajtását irányította. 1958. március 4-i jelentésében hat oldalon sorolta fel ismerőseit, kiket ismer az újságírói szak hallgatói közül. Nyilván a velük folytatott magvas beszélgetésekben hallott információkat továbbította főnökeinek. Felsorolásában többek között szerepelt: Gerencsér Ferenc (a Magyar Újságírók Országos Szövetségének [MÚOSZ] aranytollas újságírója 1988-ban), Zilahy Judit (a Filmvilág munkatársa), Bernáth László (1994-ben a MÚOSZ elnökségi tagja, az Esti Hírlap rovatvezetője, majd évtizedekkel később főszerkesztője, 2014-ben a MÚOSZ aranytollas újságírója), Hárs Győző (költő, műfordító, újságíró a Kisalföldnél, a Szabad Földnél, az MTV-nél, majd a Képes Hét főszerkesztő-helyettese). Felsorolta a tanárokat is, például Zalka Miklóst, aki 1950 és 1983 között katonatiszt, 1950-től 1953-ig a Néphadsereg című lap munkatársa, 1953–1956 között a Szabad Hazámnál újságíró, az 1957-től 1962-ig terjedő időszakban pedig adjunktus volt az ELTE-n. De felbukkan a listán külső ismerősként Vigyázó Piroska neve is, aki már 1920-ban ott volt a munkásmozgalomban, 1951–1954-ben az írószövetségben, majd a Minisztertanácsnál tevékenykedett. Ismerőseinek felsorolása végén a politikai rendőrségnek adott jelentésében Balázs Piroska összeírta azokat a volt egyetemi hallgatókat (új lakcímükkel együtt), akik Nyugatra menekültek a megtorlás elől.

Az állambiztonság működéséhez hozzátartozott, hogy az ügynökök egymásról is jelentettek. Egy volt 1956-os fiatal nemzetőr, akit zsarolással vettek rá az ügynöki munkára, „Vámos” fedőnéven jelentett, s Balázs Piroskáról a következőket írta: „A látszatra ad, szereti a hízelgést, szereti, ha felnéznek rá. Lefelé könyörtelenül durva. Egyszerre félnek tőle és utálják. Szinte már szállóige az egyetemen, [hogy a] szemében addig ember valaki, amíg a polcon ül. Példa erre Perger: mikor pártvezetőségi tag volt, barátok voltak. Pártfegyelmije után nyílt ellenségévé vált. Többen könyörögnek, alázatoskodnak előtte. Rajk egyik tábornokának volt a titkárnője [szerinte] Rajk és a tábornoka is bűnös, ezért nem ment el a temetésére. Ezerkilencszázötvenhat októberében ő mutatta meg a stencilgép kezelését, amúgy ott lapult az erkélyen. Az egyetemen tény, hogy Balázs Piroska kapcsolatban áll a BM-szervekkel, mivel a hivatali helyiségben több alkalommal megfordulnak nála belügyes tisztek. Lefelé taposó, fölfelé hajbókoló típus. Még a moszkvai ösztöndíjasok is tudják, Balázs Piroskával érdemes, jóba (sic!) kell lenni.”

Balázs Piroska a megtorlás időszakát csaknem „végigszolgálta”. A kádári politikai rendőrség munkájának eredményeként ebben az időben számos egyetemista került börtönbe. Többeket végleg eltiltottak tanulmányai folytatásától, vagy évekre kizártak a felsőoktatásból. Sok diák kénytelen volt elmenekülni az országból. A megtorlás időszakában közel nyolcszáz újságírót távolítottak el állásából, mert politikailag nem megbízhatóknak nyilvánították őket. Valamennyien a Balázs Piroskához hasonlók áldozatai voltak.

De az idők változtak: az 1960-as években az ’56-os diákok egy része befejezhette egyetemi tanulmányait. Balázs Piroskát 1960. június 21-én kizárták a hálózatból, mert az újságíró tanszék megszűnt az egyetemen. A Piroska fedőnevű informátor jövőbeni hálózati munkájának az is akadálya, hogy 1947 óta tagja a pártnak, írták róla a Kádár-kormány politikai tisztjei.

Balázs Piroska azonban nem adta fel. Kirúgásakor felajánlotta további szolgálatait, hangsúlyozva, hogy bizonyos személyekről tud olyasmit, ami érdekelheti a rendőrséget. Pártösztöndíjat kapott, majd egy budapesti színháznál helyezkedett el, 1970-ben pedig – kevésbé a szakma, mint a szocialista újságírás nagyobb dicsőségére – újságíróként alkalmazták a Hírlapkiadó Vállalatnál.

Sajtótörténeti jelentőségű cikkeiről nincsenek értesüléseink.