A Hír TV úgy értesült, a környékbeliek szerint a probléma állandó, s arról számoltak be a csatornának, hogy a helyi kisebbség tagjai rendszeresen az úton futkároznak, dobálják az autókat, így hasonló baleset bárkivel előfordulhatott volna.
– Már előre félek, mikor elérem az Ópályi-táblát, mert nemcsak kóbor kutyák, hanem gyerekek is vannak az út szélén, és
nagyon kell vigyázni, nehogy véletlenül elüssön az ember valakit. És akkor mindegy, hogy ki a hibás, akkor is én vagyok a hibás
– nyilatkozta Szigetközi Péter.
A Magyar Nemzet fotósát meglátva egyébként az egyik helyi nő ordítva fenyegetőzni kezdett, de végül elhallgatott. Velünk volt ugyanis Herdon János, Ópályi polgármestere és egy, a helyi közmunkaprogramért felelős vezető, akik érezhetően megfelelő tekintéllyel rendelkeztek. Többen közmunkát kértek, ám megtudtuk: jelenleg 160 közfoglalkoztatott van a faluban, de 10 hely továbbra is betöltetlen, sokakat igazolatlan hiányzások miatt ugyanis kizártak a programból, ők már segélyt sem kaphatnak.
A 3200 fős Ópályi község roma telepén harmadik világbeli állapotokat találtunk. A polgármester elmondta, ezen a területen 87 ház - főleg romos állapotú épület - található, amelyben mintegy 1000 ember lakik.
Itt nincs vezetékes víz és szennyvízcsatorna, az emberek vagy az udvaron vagy az egyik házsor mögötti, magas gyomnövényekkel takart területen végzik a dolgukat.
A terület tele van szabadon kóborló kutyákkal, akik nem kapják meg a kötelező oltásaikat. Döbbenetes, de ők tüntetik el az emberi ürüléket a környékről, ahol egyébként a patkányok is mindennapi vendégek. Egy leégett padlású, ajtó nélküli romházba is benézhettünk, ahol egy asszony él négy, 10 év körüli kisgyermekével. Egyikük már dohányzott.
Rosszabb, mint Afrikában?
A településről már 2012-ben írt a Hetek. Az akkori riport készítői is harmadik világbeli állapotokat találtak Ópályiban. A cikkben megszólaló Máté Sándor, Ópályi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzatának volt elnöke szerint nem tanácsos a hónap végén a romatelepre látogatni, hiszen az emberek már napok óta nem ettek, sőt a hónap közepe táján a közeli élelmiszerboltok is bezárnak, mert veszélyes lenne az éhező emberek között a nyitva tartás.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!