Segítséget kap a kormánytól a Snétberger-központ

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Snétberger Ferenc szerint felháborító, ami történt, de meg fogják oldani az ügyet.

MTI
2017. 08. 15. 18:14

A miniszter hozzátette: a nagy nemzeti tehetségprogramok – melyek nem csak a romáknak, hanem minden magyar gyereknek szólnak – több milliárd forintból gazdálkodnak. Évente több mint 300 ezer, köztük több ezer roma fiatal részesül a programokból; részben ezek eredményeként az elmúlt három évben az egyetemre járó romák száma megduplázódott. „Ők lehetnek annak az új roma középosztálynak a tagjai a Snétberger-fiatalokkal együtt, akik nem a konfrontációban, hanem az együttműködésben érdekeltek” – mutatott rá.

Mint megjegyezte, a frissen végzett roma fiatalok elhelyezkedését a kormányzat nyomon követi. Snétberger Ferenc munkájának eredményeként például ma már 60-70 olyan formáció létezik, akik elsősorban nem is a cigányzenében, hanem a jazz, a klasszikus és a világzene területén szerepelnek jól. Ők nemcsak megélhetést találtak, hanem sikereket is: számos, hazai és külföldi fesztiválon lehet velük találkozni – számolt be az Origo.hu-nak Balog Zoltán.

Snétberger Ferenc az MTI megkeresésére elmondta: mérhetetlenül igazságtalannak érzi a történteket. „Ebben a projektben rengetegen segítettek nekünk, akár magánemberek, néha 1000 forintos átutalással, vállalatok, önkéntesek, támogatók, az állam, pontosabban az Emmi, korábban a Norvég FM, az Európai Unió, a Svájci Alap, a Nyílt Társadalom Intézet, a dán VELUX Alapítványok, a rendezvényeinken való megjelenéssel ezrek, a szülők, a gyerekek, a tanárok, civil szervezetek, akik pénzt, hangszereket ajánlottak fel. Sajnos mindenkit nem tudunk felsorolni, de meg lehet tekinteni a weboldalunkon. És akkor ennyi áldozat mellett van, aki nyerészkedni akar olyan vagyonon és pénzen, ami nem az enyém, nem magánembereké, hanem csak és kizárólag a gyerekeké, a gyerekek miatt jött létre.”

A világhírű gitárművész hozzátette: az alapítvány, egyeztetve az összes érintett szereplővel minden kérdésre igyekszik anyagi vagy morális megoldást találni. „Minden kollégám mellettem áll ebben a kérdésben. A minisztérium teljes egészében a program mögött áll, Balog Zoltán miniszter úr támogatásáról biztosított, tegnap hívott az egyik legfontosabb támogatónk a VisFontis képviselője, de folyamatosan egyeztetünk a támogatóinkkal, ügyvédeinkkel. Együtt meg fogjuk oldani ezt az ügyet” – fogalmazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.