Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság elé vinné Rogán Antalt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Ami késik, az eljön, és neki is ki kell lépnie az alvilág árnyékából” – üzent a propagandaminiszternek az LMP társelnöke.

MN
2017. 08. 23. 13:03

A másik, Szél Bernadett bejegyzésében idézett ügy előzménye, hogy még áprilisban vittek el az Arton Capital budapesti irodájából 600 millió forintot és egy értékes adatokat tartalmazó szervert. Megírtuk, a Fővárosi Cégbíróságnál leadott dokumentumok szerint Kosik Kristóf – Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek és Habony Árpádnak, a kormányfő informális tanácsadójának az ügyvédje – intézi az Arton Capital Hungary Kft. hivatalos ügyeit.

Lapunk arról is beszámolt, hogy a cég valamiért olyan jól feküdt a magyar kormánypártoknál, hogy külön fejezetet szenteltek neki a letelepedési kötvények értékesítését lehetővé tevő jogszabályban. A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény Rogán Antal által 2012 októberében kezdeményezett módosításakor ugyanis különleges jogokat kapott az a cég, amely magyarországi székhellyel bír. Míg más vállalkozások esetében területileg és állampolgárság alapján osztották fel a világ országait, az Arton Capital Kft. – mint magyar székhelyű társaság – bármilyen hovatartozású külföldinek intézhet letelepedési engedélyt a kötvényprogramon keresztül. A cég esetében tehát nem érvényesül a területi és állampolgársági leosztás elve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.