„Hollandia távozó budapesti nagykövete pontosan és objektíven látja a magyar valóságot” – reagált közleményben Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője arra, hogy Szijjártó Péter, a távozó holland nagykövet szavaira reagálva hazarendelte Hágából a magyar nagykövetet. A szocialisták szerint ezzel az Orbán-kormány „az érvek helyett az egyre magányosabb diktatúrák dacreakcióját választotta”, és valójában nemcsak Hollandiával, hanem
„az európaisággal és a józan ésszel szakított”.
Ujhelyi és Piri Kati magyar származású holland EP-képviselő arra szólította fel az Orbán-kormányt, „hogy egyszer és mindenkorra hagyjon fel a diplomáciai elmebajjal!” Magyarország helye az Európai Unióban van – írják – Hollandia pedig az Európai Unió egyik meghatározó, alapító tagállama, a magyar nemzet barátja. „Az orbáni politika bizonyíthatóan kivezeti Magyarországot az európai közösségből, amely a kontinens békéjét, stabilitását és fejlődését biztosítja” – áll a közleményben.
„Szijjártó Péternek a leköszönő holland nagykövet interjújában valószínűleg nemcsak az fájt, hogy egy külföldi diplomata is rámutatott arra a közismert tényre, hogy Magyarországon virágzik a korrupció, de az is, hogy lelepleződött Szijjártó külpolitikája, ami csak a magyar szavazók előtt bátor, külföldön meghunyászkodó és gyáva – írja közleményében a Jobbik. A párt szerint a magyar diplomácia a teljes elszigetelődés útján halad, amit jól jelez, hogy a magyar vezetőket nem látják szívesen az európai fővárosokban, a meghatározó európai politikusok pedig elkerülik Budapestet.
„A Jobbik álláspontja szerint azáltal, hogy Magyarország megszakítja a nagyköveti szintű kapcsolatait Hollandiával, még távolabb kerül az európai politika színpadától abban az időszakban, amikor végre lehetőség nyílna az Európai Unió közösségének változásait a magyarok számára kedvező irányban formálni” – írja az ellenzéki párt.
„Csak reménykedhetünk abban, hogy Donald Trump amerikai elnök nem fogalmaz meg negatív kritikát az Orbán-kormány korrupciós ügyleteivel kapcsolatban, kiprovokálva a magyar diplomácia vezetőjének hadüzenetét” – írja a Jobbik.