A vadgesztenyefák védelmében nyújtott be előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés következő ülésére a Jobbik – írta közleményben Tokody Marcell Gergely, a párt fővárosi képviselője.
„Tekintettel arra, hogy az aknázómoly bábja a lehullott levelekben telel át, a növényvédelmi szakemberek egyetértenek abban, hogy a komposztálás a bábok elpusztítására nem jelent megoldást. Az avar égetése helyett bevezetett komposztálás tovább rontotta a vadgesztenyefák helyzetét, mivel az aknázómoly fokozottabb jelenlétét hozta magával az elmúlt években” – emelte ki. Hozzátette, az érintett fák védelmére elérhető az injektálásos eljárás, amelynek során olyan növényvédő szert fecskendeznek a fákba, amely az aknázómoly mellett a vadgesztenye guignardiás betegsége és a vadgesztenye lisztharmata ellen is védelmet nyújt, miközben az alkalmazott növényvédő szer a környezetbe nem kerül ki, a fákban pedig nem okoz semmilyen károsodást. Ezt a védelmet kívánják a faállomány számára megteremteni.
„Ahhoz, hogy hathatósabb védelem valósulhasson meg, javaslatot tettünk arra, hogy a lakóhelyükön vadgesztenyefával rendelkező lakosok a vadgesztenyefák védelméhez szükséges eljárást díjmentesen igénybe vehessék” – fűzte hozzá.