Kihirdették az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszéken az V. kerület volt jegyzőjének és két vállalkozónak a vesztegetési perében – írja az Index a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása alapján.
Borzován János építési vállalkozó befolyással való üzérkedés és felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt két év szabadságvesztést kapott, amelyet a bíróság három évre felfüggesztett. Emellett ötmillió forint pénzbüntetést kell fizetnie.
A bíróság szerint a volt belvárosi jegyző, Rónaszéki László is bűnös, hivatali visszaélés bűntette miatt egymilliós pénzbüntetést szabtak ki rá. A harmadik vádlottat felmentették.
Az elsőrendű vádlott Borzován János építési vállalkozó, akit az egyik vádpontban azzal gyanúsítottak, hogy 2012–2013-ban pénzt kért, hogy egy hatósági ügyet kijárjon a kerületi önkormányzatnál. Ebben a vád szerint Rónaszéki László volt a segítségére. A harmadik vádlott az a vállalkozó, aki pénzt adott Borzovánnak, hogy engedélyt kapjon a helyi hatóságtól a Zizi Bár nevű hely éjszakai nyitva tartására.
Az Index beszámolója szerint a bíróság tárgyalta azt az ügyet is, amelyben a belvárosi önkormányzatnak elővételi joga volt egy Károly körúti ingatlanra, és amíg a képviselő-testület le nem mondott róla, az új tulajdonost nem lehetett bejegyezni. A vád szerint Borzován félmillió forintot kért „fagyira”, azaz hogy elintézze a dolgot a képviselő-testületnél. Az új tulajdonos nem volt hajlandó fizetni, az önkormányzat pedig csak hónapok elteltével mondott le az elővételi jogáról.
Tavaly nyáron a Fővárosi Törvényszék bizonyítottság hiányában még mindhármukat felmentette, ám azt az ítéletet a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, így került vissza az ügy a Fővárosi Törvényszékre.
Az ítélet nem jogerős. Borzován és Rónaszéki felmentésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett.