Egyhangúlag elfogadhatatlannak tartják az új ukrán oktatási törvényt a magyar parlamenti pártok, amelyek közösen felszólították Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje vissza a törvényhozásnak.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn, az erről szóló ötpárti egyeztetést követően az Országházban tartott sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint azt mondta: egy Európa-ellenes, az alapvető emberi és kisebbségi jogokat sértő törvény születhet, amely Ukrajna további instabilitását eredményezheti. Az új törvény számtalan ország nemzeti kisebbségét érintené hátrányosan, amit az is mutat, hogy Románia, Bulgária és Lengyelország is a magyarral egyező álláspontot képvisel ebben az ügyben.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára üdvözölte a pártok egységes felsorakozását a nemzeti érdek mellett, egyúttal aláhúzta, Magyarország nem függeszti fel, sőt fokozza is azt a humanitárius és fejlesztési segítséget, amelyet Ukrajnának adott az elmúlt években, mivel a szóban forgó döntésről nem a támogatások érintettjei, hanem a „vak nagypolitika” tehet.
Közös kiállást sürget Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje is a kárpátaljai magyarok anyanyelvi oktatásáért. Szél arra kérte Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, Vona Gábor Jobbik-, Semjén Zsolt KDNP-, valamint Molnár Gyula szocialista pártelnököt, hogy írják alá azt a dokumentumot, amelyben szintén az ukrán elnököt kérik, ne írja alá a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását korlátozó törvényt.