Főként Ausztriába ingáznak a magyar munkavállalók, a két ország közötti – akár három-négyszeres – bérszínvonal-különbségek miatt – írja a Vg.hu.
A portál emlékeztet, hogy az osztrák munkaerőpiac 2011 óta teljesen nyitott a hazai munkavállalók előtt, és a KSH szerint a naponta ingázók száma 10 ezer fő körül van, a nyári és őszi idénymunkákkor pedig a szám ennél is magasabb.
A tendencia már a kilencvenes évek óta tart, ezért a határ menti térségben már jó ideje szakember- és munkaerőhiány van.
A Vg.hu megemlíti a szlovák oldalt is, ahol egy kicsit más a helyzet. Itt kisebbek (10-30 százalékosak) a bérkülönbségek, és korábban, az ezredforduló után még a szlovákiából érkező dolgozók enyhítették a magyar munkaerőhiányt. Később fordult a kocka, és magyar szakemberek jelentek meg Pozsony környékén. Egyetlen kirívó pozitív példát említ a portál, azt, hogy a Magyarországon dolgozó mozdonyvezetők 45 százalékkal többet keresnek, mint szlovák társaik.