Új idők: Az MSZP támadja az LMP-t Ron Werber miatt

Az MSZP-t egykor kormányra segítő Ron Werber napjainkban már szálka a szocialisták szemében.

MN
2017. 09. 14. 14:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglehetősen váratlan eszközzel reagált az MSZP a tőlük korábban távozó, majd az LMP-be átigazoló Demeter Márta csütörtökön a Magyar Narancsban megjelent interjújára, melyben a szocialistákat „feltűnő hallgatással” gyanúsította több ügyben, többek között a letelepedési kötvényprogram kapcsán.

A szocialisták válaszul felszólították a nemzetbiztonsági ügyekben jártas Demeter Mártát, hogy amennyiben bűncselekményről van tudomása, tegyen feljelentést. A válaszuk meglepően folytatódik:

Amennyiben viszont Demeter Márta nem tesz feljelentést, azzal azt bizonyítja, hogy az MSZP-t érintő megalapozatlan vádjait Ron Werber első kampánytanácsaként hangoztatta. Ebben az esetben Demeter Mártának bocsánatot kell kérnie attól az MSZP-től, amelynek a jelenlegi mandátumát is köszönheti.

Ron Werber kampánytanácsadó – kisebb meglepetésre – a közelmúltban kötött megállapodást az LMP-vel. Korábban az MSZP 2002-es kampányának kreatív szakembere volt, a fideszes emlékezet viszont a gyűlöletkampány hazai elterjesztőjeként őrizte meg, többek között a 23 millió románnal való gyurcsányi fenyegetőzés miatt a kettős állampolgárságról szóló kampány alatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.