Várpalotai hintabaleset: minden engedélye megvolt az üzemeltetőnek

Ezt a város önkormányzata közölte, miután lezárult a belső vizsgálat.

MTI
2017. 09. 08. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Várpalotai Napok Hunyadi Mátyás téri rendezvényén múlt szombat délután szétesett egy nyolcszemélyes hidraulikus hinta. A balesetben öten sérültek meg, egyikük életveszélyesen.

A szerencsétlenség után Campanari-Talabér Márta, a település fidesz–KDNP-s polgármestere belső vizsgálatot rendelt el.

Az önkormányzat vizsgálata a baleset napján elvégzett gyorsellenőrzéshez hasonlóan azt állapította meg, hogy az eseményt szervező Thury-Vár Nonprofit Kft. szabályos szerződést kötött a hinta üzemeltetőjével, amely rendelkezett a szükséges engedélyekkel – áll a közleményben.

A polgármester ismét kifejezte együttérzését és jókívánságait a baleset érintettjeinek, és felajánlotta nekik a város segítségét. Mint írták, a baleset felelősének megtalálása a szakértők, a rendőrség, végső soron pedig a bíróság feladata, ezért az önkormányzat továbbra is mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A rendőrség a baleset miatt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A meghibásodott kalapácshintát egy várpalotai telephelyre szállították.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.