Molnár Zsolt ugyanakkor állítja, csak arról tudott, hogy Lattmann Tamás cáfolni kíván egy cikket, miszerint árnyékminiszter szeretett volna lenni. Molnár Zsolt elmondása szerint arról sem tudott, hogy Lattmann Tamás és a biztonságpolitikai területen vele együtt dolgozó Tarjányi Péter nyíltan Botka László visszalépését fogja követleni.
E kérdésekről viszont – hiába szerette volna Botka László – még csak nem is szavazott az országos elnökség. Molnár Gyula pártelnök a Népszavának ezt azzal magyarázta, hogy még szavazásra sem tudták bocsátani, mert akkora támogatottsága sem volt. Információink szerint senki nem akarta igazán, ráadásul – úgy tudjuk – még a puccsot emlegető és emiatt alelnöki posztjáról lemondó Ujhelyi István is azt mondta, hogy ez nem etikai kérdés.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!