„Beszélgettünk, de még nem valósult meg semmi a felajánlásból” – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi polgármestere, aki nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Hír TV műsorában bejelentette: szívesen látják a faluban azokat a menekült családokat, amelyek tagjai az idegenellenes hisztéria miatt nem üdülhettek a Tolna megyei Őcsényben.
A menekülteket segítő Migration Aid Facebook-oldaláról az is kiderült, hogy munkatársaik már pénteken jártak Cserdiben, és megkezdték egy hétvégi kirándulás szervezését. „Úgy gondoljuk, szimbolikus jelentősége van annak, hogy Magyarországon elsőként egy olyan faluban tölthetnek el pár napot a kirekesztett menekültek, amelynek lakói 80%-ban cigányok, azaz egy olyan réteghez tartoznak, amelyet szintén kitaszít a magyar társadalom egy része” – írták a szervezet oldalán.
A Migration Aid által közzétett fotókról derült ki az is, hogy Cserdiben „valóban demokratikus nemzeti konzultáció volt a bevándorlásról”, vagyis megkérték a lakókat, írják le, mit gondolnak a menekültekről, a vélemények pedig ott lógnak a polgármester irodájában.
A képek tanúsága szerint az őcsényihez hasonló hisztéria még nem alakult ki, de a bevándorlásellenes propaganda már Cserdibe is leszivárgott. Volt például, aki azt írta – a szövegeket betűhíven közöljük: „Sajnos veszéjesztetve vagyunk a bevándorlók miat. Mert Angéla Merker még toborozta őket és hívja”, illetve arról is írt, hogy a menekültek
„nem tisztelik az emberi erkölcsöket! lázadnak és megbotránkoztató módon viselkednek, megnőt a bűncselekmények száma!”
Ugyanakkor még ő is képes volt némileg árnyalni a véleményét, hiszen azt is írta: „Sok ártatlan kis gyerek sajnos áldozatul esnek, bele értve a családjuk is Reménykedjünk benne, hogy a sok rossz után lesz valaha jo is.”
Egy másik helyi viszont arról írt, a menedékkérők azért is jönnek ide, mert onnan, ahonnan kivándoroltak, éppen háború folyik, nekünk pedig nem elítélni, hanem segíteni kellene rajtuk.
A Migration Aid már többször ütközött ellenállásba, amikor menekült családokat akart nyaraltatni. Előbb a Zala megyei Esztergályhorvátiban alakult ki idegenellenes hisztéria, mikor kiderült, hogy néhány, oltalmazottként hivatalosan elismert családot nyaraltatnának ott menekültsegítők. A feszültséget egyebek mellett Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselő is szította, mikor a Facebook-oldalán azt írta: