Kollégái tapssal fogadták a Handó Tünde ellen pert indító Vasvári Csabának, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírójának programismertetőjét a múlt hét elején, amikor mintegy ötszáz fővárosi bíró küldötteket választott maga közül – mondta el lapunknak a zárt ajtók mögött zajlott esemény egyik résztvevője. A névtelenül megszólaló törvényszéki bírótól azt is megtudtuk, hogy a több mint két tucat jelölt közül egyedül Vasvári Csaba kapott hangos tetszésnyilvánítást.
A most megválasztott húsz fővárosi küldött – az ország többi részéről delegált társaikkal együtt – várhatóan télen tartja majd a gyűlést, ahol döntésre viszik, kik legyenek közülük az Országos Bírói Tanács (OBT) tagjai a következő hatéves ciklusban.
Ugyanis a 2012-ben felállított testület első tagságának tavasszal lejár a mandátuma.
Azért nyert nagy jelentőséget a választás folyamata, mert ez az a szerv, amely képes volna valamelyest féken tartani a bíróságok központi igazgatását ellátó Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde hatalmát. Mint – például a HVG nyomán – az elmúlt hetekben beszámoltunk róla, a bírói karon belül egyre többen kritizálják nyíltan az elnök önkényes működését, különös tekintettel a kinevezési ügyekre.
Vasvári Csaba is ezért nyújtott be munkaügyi keresetet ellene; hiába pályázott ugyanis kétszer ítélőtáblai pozícióra, és hiába végzett mindkétszer első helyen, Handó Tünde utóbb mindkét pályázatot visszavonta, így a nyertest végül nem nevezték ki. Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírója is nyilatkozott erről a 444-nek. Szerinte a módszer elég gyakori a hivatal elnöke által kevésbé kedvelt bírók távol tartására. Mint mondta, „állandóan ilyen érvénytelen pályázatokról lehet olvasni a Bírósági Közlönyben”.
Míg Vasvári Csaba a múlt heti szavazáson a harmadik legtöbb támogató szavazatot szerezte meg a 26 jelölt közül, felettese, Kádárné Báló Ágnes, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke nem kapott elég voksot. Ennek azért lehet üzenetértéke, mert őt a szervezetnél sokan ejtőernyősként tartják számon, aki felülről kapott bizalmat pozíciója elnyerésénél. Bár Szepesházi Péter szintén hangos kritikusa a mostani rendszernek, múlt héten ő is a kiesők közé került. Beszélik, hogy meglehetősen megosztó figura, a bírók egy része pedig – még ha egyetért is több gondolatával – nem tudja elfogadni stílusát, médiahadjáratát, és azt, ahogyan az interneten nyíltan kibeszéli a kar belső folyamatait.