A MOL tervezett felhőkarcolójáról elmondta, nem tetszenek neki az efféle épületek. – Nagy szerencse, hogy az önkormányzat adta az építési engedélyt, a kormánynak jogi eszköze nincs, hogy beleszóljon a projektbe – jelentette ki Lázár János. Álláspontja szerint a bazilikánál nagyobb épületet nem kellene építeni Budapesten. Úgy véli, az egy kincs, hogy nincs magasház a fővárosban, mert az tájseb lenne.
Arra a kérdésre, hogy miért épít Vietnamban kórházat a kormány, Lázár azt mondta, egyszer a szolidaritást, máskor annak hiányát kérik számon rajtuk. A kormány nem tud mindkettőnek megfelelni a miniszter szerint.
A miniszter elmondása szerint a kormány nem tervezi azt, hogy a kötelezettségszegési eljárások miatt módosítják a civiltörvényt vagy a lex CEU-t. A Közép-európai Egyetem által beadott iratokat vizsgálják, ha a CEU megfelel az előírásoknak, folytathatja működését.
– A kormány vizsgálja a Czeglédy-ügyben károsult diákok megsegítésének lehetőségét – mondta Lázár. A Czeglédy-ügyet az MSZP és a DK közös bűnügyének nevezte.
A miniszteri posztról való távozásával kapcsolatos kérdésre Lázár annyit mondott, szerinte túlhabosítják a történetet, nagyobb a hír füstje, mint a lángja. Arra a kérdésre, hogy miért pont most jelentette ezt be, azt mondta, azért, mert a Magyar Nemzet erről kérdezte, és ő nem akart hazudni.
A miniszterelnöki ambícióiról annyit mondott, találgassanak csak, hogy mi van a fejében, azt megtartja magának. Lázár szerint vannak olyan értelmiségi barátai, akik komoly kételyt fogalmaztak meg annak kapcsán, hogy a Fideszre szavaznak-e ismét. – Nyolc éve kormányoznak, voltak jó és rossz döntéseik, ez az oka ennek – mondta Lázár.
– Nem is hozta szóba – jelentette ki Lázár arra a kérdésre, mit gondol Orbán Viktor Simicska Lajos, lapunk kiadójának tulajdonosa plakát-összefirkáló akciójáról. Ő maga méltatlannak tartja, hogy egy ezeréves országban ilyen kampány zajlik.
A lex Heinekennel kapcsolatos kérdésre azt mondta, az Európai Bizottság előzetes jelentése szerint nem jogellenes a törvény. Ugyanakkor tett módosító javaslatokat a bizottság, de decemberig nem nagyon várható előrelépés az ügyben. – Mindenkit meglepett, hogy a bizottságot meg tudtuk győzni ez ügyben – jelentette ki Lázár János, hozzátéve, a Heineken hendikepje, hogy a II. világháború után önmaguk változtatták fehér csillagra a vöröset.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!