Már a Jobbik beszüntetéséről beszélnek a köztévében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója szerint a lét a tét az ellenzéki pártnak.

Koncz Tamás
2017. 10. 05. 8:23

Az írásbeli pengeváltás után Volner János, a Jobbik frakcióvezetője és Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója sajtótájékoztatón személyesen próbálták átadni az ÁSZ-nak a Jobbik gazdálkodási adatait, azonban Volner állítása szerint nem vették át tőlük a két kartondoboznyi iratot. A frakcióvezető elmondta, a napokban többször próbálták felvenni a kapcsolatot a számvevőszékkel az iratok átadása miatt, de az intézmény ettől elzárkózott. „Csak »büdös«, harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével” – jegyezte meg az eset kapcsán Volner János.

Az Alapjogokért Központ köztévében felszólaló szakértője meglehetős indulattal, az objektivitást mellőzve beszélt a Jobbik és az ÁSZ csörtéjéről. Utóbbi érthetőbbé válik, ha tudjuk, hogy a 2013-ban alapított központ kormánypárti támogatással működik: maga Szánthó Miklós igazgató is nyíltan beszélt adományozóiról az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában: „ a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA), ez a Fidesznek a pártalapítványa, illetve többek között a jegybanki alapítvány is, és én személy szerint nagyon büszke vagyok rá, hogy akár Balog Zoltán, akár Kövér László, akár Matolcsy György támogatásra érdemesnek tart minket.”

A civil szervezetként bejegyzett központ honlapjáról egyébként nem derül ki, hogy ki és mennyivel támogatja őket, partnereik listája azonban beszédes lehet: szerepel rajta a már említett PMA és a szintén kormányközeli Századvég Alapítvány is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.