A „Soros-hálózatnak” kiterjedt befolyási övezete van az Európai Parlamentben és az Európai Unió más intézményeiben, célja egy kevert népességű Európa létrehozása és a migránskérdésben vele szemben álló magyar kormány elítéltetése – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MTI beszámolója szerint pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, hivatkozva a „Soros-birodalomról” kiszivárgott dokumentumokra.
Kiderült ezekből: a hálózat tagjai Brüsszelben azért dolgoznak, hogy „a bevándorláskérdésben a Sorosékkal szemben állást foglaló magyar kormányt elítéltessék, megbélyegezzék, és rászorítsák, hogy változtassa meg a migránspolitikáját” – fogalmazott.
A kormányfő közölte: a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével a nyilvánosság elé kell tárni az európai életet befolyásolni igyekvő „Soros-hálózatot”, hogy megismerhetők legyenek a történések, az, hogy kik, miért és hogyan akarják befolyásolni a magyarok életét. Az is kérdés, hogy kik azok a magyarok, akik együttműködnek ebben a folyamatban innen, Magyarországról – jegyezte meg.
Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos szerint nincs Soros-terv, majd arra a kérdésre, hogy ki az, aki együttműködik a rendszerrel, Orbán Viktor azt felelte: „látja, még ő sem tudja, tehát ez annál inkább is amellett érv, hogy tudjuk meg”.
A miniszterelnök megemlítette: a napvilágot látott dokumentumok szerint a „Soros-birodalomnak” listája van arról, ki az a több mint 200 EP-képviselő, akit a hálózat a barátjának tekint.
A kevert népességű Európa létrehozásához is azokat az EP-képviselőket keresik – folytatta –, akik hajlandók ebben közreműködni, az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságában (LIBE) pedig jó néhány ilyen van, köztük magyarok is. A testület a közelmúltban megfogalmazta „a kevert Európa létrehozásához szükséges EP-javaslatot” – tette hozzá Orbán Viktor.
Azt is idézte a kiszivárgott iratokból, hogy magyar politikusok lejáratására ugyancsak mozgatják a Soros-szervezeteket.
A múlt heti brüsszeli EU-csúcsról szólva az MTI szerint kifejtette: egy-másfél éve küzd azért, hogy a miniszterelnökök tanácskozása végén ne születhessen a jövendő európai menekültpolitikáról olyan dokumentum, amelyben a magyar szuverenitást sértő elemek találhatók. Hozzátette, óriási volt a nyomás rajta, hogy kössön kompromisszumot migránsügyben, és járuljon hozzá a kötelező kvótához, de ezt elhárította, és abban maradtak, hogy decemberben, majd a következő év első felében foglalkoznak újra a bevándorlási rendszer kérdéseivel.