A Fidesz–KDNP előnye Budapesten is jelentős, a biztos szavazóknál 45 százalék szavazna a kormánypártokra, ha most tartanák a választást, a második helyért pedig szoros verseny alakulna ki az MSZP, az LMP, a DK és a Momentum között – derült ki a kormányközeli Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásának adataiból, amelyet az MTI közölt.
A kutatás szerint a fővárosi felnőttnépesség 32 százaléka a kormánypártokkal szimpatizál, ez statisztikai értelemben azonos az országos szinten legutóbb mért 31 százalékkal, tehát a Fidesz–KDNP előnye Budapesten is jelentős. A fővárosban az MSZP-vel 8, a DK-val és az LMP-vel 6, a Momentummal 4 százalék szimpatizál, ezeknél a pártoknál ez magasabb támogatottságot jelent, mint az országos, mert, mint írták, legutóbb az MSZP-t országosan 5, a DK-t 4, az LMP-t 3, a Momentumot 2 százalék támogatta.
Megjegyezték: a Jobbiknál fordított a helyzet, Vona Gábor pártjával országosan a teljes felnőttnépesség egytizede szimpatizál, Budapesten viszont csak 4 százalék.
Közölték: a legvalószínűbb listás eredmények alapján – ez a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciáját jelenti – a kormánypártok 45 százalékon állnak, ez szintén azonos az országosan mért 44 százalékos eredménnyel. Jelezték: a felmérés adatai alapján a második helyért lényegében négyes holtverseny alakult ki az MSZP 13, az LMP 11, a DK 10 és a Momentum 7 százalékos eredménye alapján. Az említett pártok ebben az esetben is előnyben vannak országos támogatottságukhoz képest: a legutóbbi kutatás alapján országosan az MSZP a listás szavazok 10, a DK 8, az LMP 7, a Momentum a voksok 4 százalékára számíthat.
Hozzáfűzték, hogy a Jobbik ebben a körben is rosszabban teljesít: országosan a listás szavazok ötödére esélyes, a fővárosban csak 6 százalék szavazna a pártra.
A közleményhez mellékelt grafikon adatai alapján a megkérdezettek 16 százaléka „kormányváltó rejtőzködő”, 11 százalékuk „egyéb rejtőzködő”, 8 százalékuk pedig nem szavazna. A válaszadók 5 százaléka, a biztos szavazók 8 százaléka egyéb pártot támogat.
A kormányközeli Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása október 17-e és november 12-e között készült, ezer embert kérdeztek meg személyesen. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb budapesti lakosságra nem, kor és iskolai végzettség szerint. Ekkora mintanagyságnál a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.