Megváltoztatta a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, és úgy döntött, mégis hitelesíti a Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezését, amelynek célja, hogy hatályon kívül helyezzék a külföldi támogatást kapó civil szervezeteket megbélyegző törvényt. A legfőbb bírói fórum kedden tette közzé határozatát.
A Momentum nevében Kádár Barnabás – azóta lemondott – elnökségi tag még július elején nyújtott be népszavazási kezdeményezést. A kérdés pontosan így hangzik:
„Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?”
Az NVB július 25-én úgy döntött, megtagadja a kérdés hitelesítését, mert nem egyértelmű, illetve közvetve egy esetleges sikeres népszavazás kihatna Magyarországnak a pénzmosás elleni küzdelemben való nemzetközi részvételére, vagyis nemzetközi egyezménybe is ütközik.
A Momentum jogorvoslatot kért a Kúriától, amely úgy döntött: a civil szervezeteket terhelő kötelezettségek – a törvény erről szól – nem hozhatóak összefüggésbe a pénzmosás elleni küzdelemmel.
A sokat kritizált civiltörvény orosz és izraeli mintára született meg júniusban. A jogszabály lényege, hogy az évente legalább 7,2 millió forintnyi külföldi támogatáshoz jutó civil szervezeteknek külföldről támogatott szervezetként kell regisztráltatniuk magukat, és ezt a megkülönböztető címkét a honlapjukon, illetve kiadványaikban is közzé kell tenniük.