A lakók panaszaival kísérve kezdődött meg az 1-es villamos meghosszabbítása

A fák kivágása és a forgalom átszervezése miatt panaszkodnak a környékbeliek.

MN
2017. 11. 13. 7:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkezdődött az 1-es villamos meghosszabbítása, a nyomvonalon fák százait vágják ki. A Budapesti Közlekedési Központ azt ígéri, hogy a megmenthető fákat elültetik Újbudán, és az építkezés során ötszáz új fát telepítenek, kétszer annyit, mint amennyit kivágnak. A környékbeliek viszont nemigen hiszik el, hogy a növényeket átültetik – derül ki a Hír TV tudósításából.

Az ATV eközben arról számolt be, hogy a lakók azért sem túl boldogok, mert előzetes értesítés nélkül kezdtek a forgalom átszervezésébe. Az építkezés útlezárással, egyirányúsítással indult, az út menti parkolókat pedig felszámolták. „Lakossági fórum nem volt, tehát hirtelen jött, onnan tudtuk meg, hogy a ház kapujára ki volt ragasztva egy semmitmondó cédula” – nyilatkozott egy érintett lakos.

Az egyik BKV-sofőröket tömörítő szakszervezetet pedig a dolgozók leterheltsége aggasztja.

A villamospályát az Etele út közepén vezetik végig. A megállók fedettek lesznek, a sínpárok közötti területet pedig beton helyett növényekkel borítják majd. Az építkezés idejére az Etele utat egyirányúsítják a Fehérvári út felé.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.