Minden településre eljutnak a kötelező orvosi vizsgálatokat biztosító mobil szűrőállomások, márciusig húsz ilyen busz áll forgalomba – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, a Szent Margit kórházban, a vizsgálatok elvégzésére alkalmas flotta első darabjának átadásán.
Balog Zoltán elmondta, hogy tíz járművet általános vizsgálatokra használnak majd, tíz pedig mammográfiás vizsgálatra lesz alkalmas.
Az első busz Sülysápra, majd Zsámbékra indul, a járművek főképp a nehezen elérhető, kis lélekszámú és a szűrővizsgálatokból leginkább kimaradó településeket keresik majd föl – közölte.
Balog Zoltán kiemelte, hogy a mobil szűrőállomások az egészségügy legfontosabb szakaszánál, a megelőzésben segítenek. Hozzátette, hogy Magyarországon a várható élettartam és az egészségben eltöltött évek száma is emelkedik.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a körzet fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón ismertette, hogy az általános vizsgálat elvégzésére alkalmas buszok darabonként mintegy 100 millió forintba, a mammográfiás készülékkel is felszerelt járművek egyenként 180-190 millió forintba kerültek.
A szombaton átadott jármű gyártója, a Kravtex Kft. és az Ikarus márciusra készíti el a húsz egészségügyi járművet, amelyek a belföldi ellátáson túl akár a külhoni magyarlakta településeket is fölkereshetik – tette hozzá.
A tárcavezető szerint a magyar buszgyártás azt követően kezd föléledni, hogy sok éven keresztül nem kapott jelentősebb megrendeléseket. A belföldi gyártók az iparfejlesztési programnak köszönhetően 2016-ban már az egy évvel korábbinál csaknem háromszor több, majdnem négyszáz buszt készítettek – tette hozzá.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedésben futó buszok átlagéletkorát a magyar gyártók bevonásával a jelenlegi tizennégy évről néhány éven belül tíz évre kell csökkenteni.