Csúcs vagy mélység: zaklatás a falutól a parlamentig

A hazai politikai elitet ugyanaz a nőket lekicsinylő szemlélet jellemzi, mint az ország legszegényebb településeit.

A helyszín a parlament szociális és családügyi bizottságának ülése, még a 2002–2006-os ciklusban. A testület éppen egy személyi kérdést tárgyal, a képviselők előtt az egyik jelentkező fényképes életrajza pihen. Néhány férfiképviselő halkan megjegyzéseket tesz, hogy az illető nő nem manökenalkat, majd amikor szóba kerül, hogy a jelentkezőnek egy gyereke van, az egyik kormánypárti honatya benyögi a „poént”: „Na, akkor legalább egyszer valami szép is volt benne!” Nagykoalíciós röhögés. Az esetet a testület egyik akkori női tagja mesélte el, hozzátéve, az ízléstelen tréfát senki nem kérte számon a jelenlévők közül, ő sem, amit utólag meg is bánt.

Hogy mennyire nem változott a helyzet a bő tíz évvel ezelőtti esethez képest, mutatja az október 26-án a nemzetbiztonsági bizottság ülésén lejátszódott jelenet, amikor a fideszes Németh Szilárd azzal „vádolta meg” Demeter Márta LMP-s képviselőt, hogy a bizottsági ülést a fodrászszalonok pletykaközpontjával tévesztette össze.

„Megértem képviselőtársamat, és természetesen azt is, hogy milyen rosszul eshetett neki egy ilyen, poénnak nem nevezhető megjegyzés” – mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki jelen volt az esetnél. Az, hogy akkor nem szólt, a sokkhatás része is lehet. „A parlamentben ugyanis máig nagyon erősen jelen van a nőket alázó macsó kultúra, amelynek a lényege, hogy a nőkkel szemben bármilyen poén meg van engedve, és ha valaki ezt számon kéri, a fejéhez vágják, hogy nincs humorérzéke, vagy esetleg még durvább dolgokat is.”

A képviselő maga is több alkalommal vált nőiességét gúnyoló beszólások tárgyává, 2013-ban például Illés Zoltán fideszes képviselő mondta neki, hogy „attól, hogy ön szép, még nem biztos, hogy okos is”. Igaz, Illés Zoltán legalább belátta hibáját, és nyilvánosan bocsánatot kért Szél Bernadettől – azóta a helyzet annyiban romlott, hogy ma már gyakran ez is elmarad, pusztán azért, mert a beszóló szerint nincs is miért bocsánatot kérni.

„Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein politikai érvek helyett folyamatosan megjegyzéseket tesz, gágogó libától piaci kofákon át fodrászatokig minden előkerül, legutóbb pedig egy újságíró írta rólam azt egy blogban, hogy szőke nő vagyok. Ezzel nagyjából minden nőbe sikerült belegyalogolnia, hiszen nyilván nem a hajam színére gondolt, de szánalmas, hogy még mindig ott tartunk a magyar közéletben, hogy egy nővel szemben ultima ratio lehet: »buta nő vagy, és kész«. Ha ez az ember Orbán Viktorral vagy Gyurcsány Ferenccel vitatkozott volna, akkor biztosan elmondja őket korruptnak, bénának, inkompetensnek, bárminek, de a politikusi tevékenységüket vitatta volna. Velem szemben viszont, miután elfogytak a politikai érvei, az illető elővette a szexista kártyát” – jelentette ki Szél Bernadett.

A Weinstein-ügy kirobbanása után több parlamentben – így az Európai Parlamentben és a brit alsóházban is – vizsgálat indult a szexuális zaklatásos esetek feltárására. Londonban hamar kiderült például, hogy két munkáspárti és konzervatív képviselő – egyikük korábban Jeremy Corbyn Labour-elnök árnyékkormányának tagja volt, a másik egy tory miniszter – éveken át zaklatott parlamenti gyakornokokat, asszisztenseket, sőt újságírókat is. Arra a kérdésünkre, hogy Szél Bernadett szerint hasonló esetek történhettek-e az Országgyűlésben, az LMP vezetője azt mondta, garantálni csak saját frakciója esetében tudja a nemet. Abban biztos, hogy ha történtek is ilyenek, az áldozatok joggal érezhették úgy, nehéz feljelentést tenniük vagy a nyilvánossághoz fordulniuk. Az LMP például törvényjavaslatot nyújtott be Marton László zaklatásos ügyeinek nyilvánosságra kerülése után, ebben lehetővé tették volna, hogy a bíró egyfajta „foglalkozási távoltartást” rendelhessen el azokkal szemben, akik kollégáikat zaklatják.

„Nagyon jellemző a fideszes képviselők hozzáállására az indok, amellyel elutasították a tervezetünket az igazságügyi bizottságban. Azt mondták, a gyermekeket természetesen védeni kell, és ebben partnerek is lesznek, de a mi javaslatunk fölösleges, mert egy felnőtt nőnek igenis tudnia kell felállni és elmenni, ha például a munkahelyén fogdosni kezdi egy kollégája vagy a főnöke. Láthatóan nem fért a fejükbe, hogy rengeteg alá-fölérendeltségi helyzet létezik Magyarországon, és a kiszolgáltatottság nem szűnik meg a nagykorúvá válással” – hangsúlyozta.

A parlamentnek azért van kiemelt jelentősége, mert ha itt nem tudnak rendet tenni, akkor más munkahelyeken még nehezebb lesz – fogalmazott Szél. Mivel szerinte az Országgyűlésben is fennállnak a hierarchikus viszonyok, és például egy gyermekeit egyedül nevelő családanya számára alapvető egzisztenciális kérdés lehet, hogy ne rúgják ki, csakúgy, mint az első munkahelyére pályázó frakciógyakornoknak, a helyzetben legalábbis kódolva van a visszaélés lehetősége. Főleg úgy, hogy, mint említettük, a jelenlegi parlamenti kultúra miatt az abuzálónak nem is nagyon kellene attól tartania, hogy áldozata bárkinek elmondja, mi történt vele. „Még nekem is kínos erről beszélni, de megtörtént, hogy amikor felálltam az ülésteremben, oda nem illő megjegyzést kaptam. És ők még csak kínosnak sem találják ezt” – mesélte az LMP társelnöke, hozzátéve, hogy bár az utóbbi időben jellemző módon a Fidesz képviselőivel kapcsolatban kerültek elő beszólásos ügyek, nem lehet azt mondani, hogy a jelenség csak a kormánypártra korlátozódik. „Néha csak röpködnek az olyan poénok a női képviselőkkel kapcsolatban, amelyek már nyolcadik osztályban is ízetlennek számítottak. Az is abszurd, hogy valaki ellen politikai fegyverként lehet használni a női mivoltát. Ezen is segíthetne, ha több nő lenne a parlamentben, de a tendencia enyhén szólva nem efelé mutat” – fogalmazott.

Hogy a helyzet mennyire ellentmondásos, arra jellemző, hogy amikor a Magyar Nemzet munkatársai Orbán Viktort kérdezték az ügyről a parlamentben, akkor a kormányfő úgy válaszolt, bízik benne, hogy a családi és iskolai nevelés hatására előbb-utóbb minden férfi eljut arra a szintre, hogy megadja a nőknek a kellő tiszteletet – előtte azonban azzal fordult a rá várakozó két újságíró nőhöz, hogy: „randizni akarnak velem?”.

A múlt hét egyik pozitív hozadéka volt egyébként, hogy az LMP, az MSZP, a Párbeszéd női képviselői és Szelényi Zsuzsa független képviselő közösen álltak ki a családon belüli erőszakról szóló isztambuli egyezmény ratifikálásáért. „Nem kell a rivaldafényben állni ahhoz, hogy szexuális zaklatás érjen valakit, ez iskolás lányok, hivatali dolgozók problémája is. Ezért egyértelműen ki kell állni a szexuális, a fizikai, de a verbális zaklatás ellen is, amely bár a férfiakat is érintheti, elsősorban a nők az áldozatai” – indokolta fellépésüket Szelényi Zsuzsa.

A „csúcsról” most szálljunk alá a szegénység és kiszolgáltatottság bugyraiba. Ha még a magyar politikai elit tagjai között is gyakori, hogy másodrendűként kezelik a nőket, és a parlamentben is olyan a légkör, hogy akit zaklatás ért, jobb, ha hallgat, mik történhetnek az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben? „Amikor elkezdtük ezt a munkát, meggyőződésem volt, hogy a gyerekek elleni erőszak nem jellemző a szegregátumokban, mert mi sem nagyon találkoztunk vele, és jelzéseket sem nagyon kaptunk ilyen esetekről, Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy nagyon rosszul gondoltam, csak éppen a látencia, az elhallgatás annyira erős, hogy alig-alig derülnek ki ilyen esetek. A nőket ért szexuális abúzussal ugyanez a helyzet” – mondta a Magyar Nemzetnek L. Ritók Nóra. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint az ilyen hátrányos helyzetben élő emberek esetében rengeteg tényező okozza, hogy a legtöbbször passzívan elszenvedik az őket ért sérelmeket, így a zaklatást is. „Nemcsak kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekről beszélünk, hanem olyanokról, akik gyakran generációk óta élnek már ilyen körülmények között, ráadásul a többségi társadalomtól, a helyi intézményrendszertől, minden állami szervtől vagy hatóságtól, amellyel kapcsolatba kerülnek, leginkább azt az üzenetet kapják, hogy az ő hibájuk, és azért kerültek ilyen helyzetbe, mert nem úgy élnek, ahogy az elvárható, nem tanultak, pedig előttük lett volna a lehetőség, mert dohányoznak, nem művelik a kertjüket stb. Így a nők nagyon hamar megtanulják azt is, hogy a problémáikkal nem érdemes sehova fordulni, hiszen őket fogják hibáztatni mindenért.

Mivel sok helyen a közmunka az egyetlen megélhetési forrás, ennek elosztásáról pedig egy önkormányzati illetékes dönt, ennél élesebb alá-fölérendeltségi helyzetet nehéz elképzelni. L. Ritók Nóra hallott már az országban olyan esetről is, hogy a közmunkába való bekerülés feltételeihez a szexuális zaklatás elviselése is társult. Nyilván ezekből nem lesz ügy, mert egy alacsony tudással vagy gyenge érdekképviseleti képességgel rendelkező, a megélhetését meghatározó függőségi viszonyban levő nő ezt nem fogja meglépni. A családon belüli erőszak és a szexuális visszaélések is elterjedtek, de itt is óriási a látencia. A legnagyobb baj L. Ritók Nóra szerint, hogy mára már nemzedékek nőttek fel úgy, hogy kisgyermek koruktól abban szocializálódtak: tűrjenek el a férfiaktól szinte mindent. „A felnőtt nőkkel szinte már nem is nagyon tudunk mit kezdeni, az a nemzedék ebből a szempontból már elveszett. Amikor egy anya azt mondja a legnagyobb természetességgel, hogy »nálunk az a szokás, hogy mindenben kiszolgáljuk a férfiakat, mindent megcsinálunk, amit kérnek«, akkor nagyon nehéz ráébreszteni arra, hogy neki is vannak jogai, nem kell alárendelt, »szolgai« viszonyban lenni a férjével, fiúgyermekivel. Mert az is jellemző, hogy az asszonyokkal szemben a tíz-tizenkét éves fiúk is kvázi hatalmi pozícióból lépnek fel. Például az anyának kell megtöltenie a serdülő fiú cigarettáját is, és teljesen természetes, hogy ha a fiútestvér szomjas, akkor a lánytestvér vagy az anyja visz neki egy pohár vizet, fordítva ez sosem történik meg” – így L. Ritók. A szakember szerint emiatt már a fiatal lányok is úgy mennek bele a párkapcsolataikba, hogy természetesnek veszik, ha a partnerük diktál mindenben. Hogy a gyerekek mennyire gyorsan magukévá teszik a családban átöröklődő mintát, arra L. Ritók Nóra szerint jó példa azoknak az összehasonlítása, akik uzsorázó vagy éppen az uzsorától szenvedő családból jönnek. „Egy uzsoráscsaládban felnövő gyerek már egészen kis korban megtanulja, hogy a fizikai erővel, agresszióval bármit el lehet érni, és gyakran már alsós korában így viselkedik a gyerekközösségben. Ennek ellentéteként azok a gyerekek, akik olyan családból jönnek, amelyek uzsorások áldozatai, már kis korban megtanulják, hogyan kell félelemben élni, rettegni, a konfliktushelyzeteket vesztesként, de lehetőleg fizikai sérülés nélkül túlélni.” Ez a magatartás leképeződik a szexuális abúzusokban is.

Ebben a helyzetben nagyon gyakori, hogy a zaklatás, az erőszak áldozata magát okolja a vele történtekért – főleg, hogy a környezet jellemző reakciója is leginkább az áldozathibáztatás. „Nagyon gyakran találkozunk vele, hogy »hát igen, megütött, megvert, de megérdemeltem, tudhattam volna, hogy most ideges, most nem lett volna szabad szólnom«, vagy ha az illető nem is így gondolja, nem fordulhat senkihez, mert a saját rokonai, barátai mondják neki azt, hogy biztosan megérdemelte, amit kapott, maradjon csak csendben, ez a nő sorsa, ki kell bírni.” Emiatt még azokban az esetekben is nehéz elérni, hogy az áldozatok tegyenek valamit, amikor az erőszaknak látható jelei vannak rajtuk, amit az Igazgyöngy munkatársai is észrevesznek.

A legtöbb esetben azonban a fentiek miatt csak hallomásból értesülnek arról, hogy valakit bántalmaztak. Hogy ebben lesz-e változás? Mint írtuk, L. Ritók Nóra szerint rövid távon ebben már nem nagyon bizakodhatunk, de ők egyebek között éppen azon dolgoznak, hogy legalább a ma a szegregátumokban felnövő gyerekeket ráébresszék arra, másképp is működhet a férfi-nő viszony, mint ahogy azt akár a szüleiktől látják. „Remélhetőleg sikerül a lányokat öntudatosabbnak nevelni, a fiúkkal pedig megértetni, hogy a lányok nem alárendelt szereplők egy kapcsolatban. Persze ez még így sem könnyű, hiszen az otthoni mintákat nagyon nehéz felülírni” – mondta az Igazgyöngy Alapítvány vezetője lapunknak.