Hatvanhat éves korában elhunyt a korábban az NB I-ben is szereplő Stadler FC egykori névadó tulajdonosa, Stadler József. Az erről szóló hírt a vállalkozó ügyvédje, Balázs László Tibor erősítette meg a Lokálnak.
Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, Stadler József éppen a róla írt könyvet dedikálta a solti kocsmában, amikor agyvérzést kapott. Onnan a dunaújvárosi kórházba szállították.
Stadler József 1993-ban hozta létre saját futballcsapatát, később épített Akasztón egy tizenkétezer férőhelyes stadiont is. A Stadler FC négy szezont töltött az élvonalban.
Stadler József ellen először 1997-ben emeltek vádat. A csapat ezt követően kiesett az első osztályból, és a másodosztályban már nem indult el. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993 és 1994 között fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. A Legfelsőbb Bíróság a döntést megsemmisítette, és a megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott. 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult.
Szabadulása után áruházat nyitott Solton, ahol ruházati kereskedelemmel foglalkozott. Ám 2011-ben újra elítélték folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt, négy év tíz hónapra. 2014-ben betegsége miatt büntetését megszakíthatta. Még ugyanebben az évben, októberben csődbűncselekmény miatt két év tíz hónap börtönbüntetést kapott. A két ítéletet a Szegedi Ítélőtábla összbüntetésbe foglalta és 2015 márciusában jogerős ítélete szerint hat év börtönre ítélte Stadler Józsefet. Az egykori vállalkozó végül 2016 februárjában feltételes kedvezménnyel szabadult a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai részlegéből. 2017 márciusában költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt első fokon újra elítélték, ezúttal öt évre.
Lapunk egyébként még áprilisban otthonában látogatta meg Stadlert, a vállalkozó akkor még nagyra törő terveket szövögetett.
Szeptemberben pedig egy budapesti közönségtalálkozója után videointerjút készítettünk vele. Arról is beszélt, hogy a savanyúságban látja a kitörési lehetőséget.