Nyílt levélben követeli Jean-Claude Junckertől Hans Eichel volt német pénzügyminiszter és Pascal Lamy, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábbi vezetője, hogy az Európai Bizottság függessze fel a Magyarországnak történő uniós támogatások kifizetését. Azok újbóli elindítását pedig feltételekhez kötnék: csak abban az esetben engedélyeznék, ha visszaállítják hazánkban az alapvető demokratikus szabadságjogokat és lépéseket tesznek a korrupció ellen – írja a 444.hu a birtokába került nyílt levél alapján.
Azoknál a fejlesztési forrásokkal tennének csak kivételt, amelyeket az Európai Bizottság közvetlenül oszt ki, és ahhoz nincs köze a magyar kormánynak. Mindezt azzal indokolják, hogy az elmúlt években a magyar intézményi és jogi rendszert úgy alakították át, hogy sokkal könnyebb legyen az uniós pénzek jelentős részét bizonyos gazdasági és politikai csoportokhoz irányítani.
A levélben kitértek arra, hogy a Fidesz elfoglalta az olyan közintézményeket is, mint a főügyészség vagy az alkotmánybíróság. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a sajtószabadságot kizsigerelték, és a média túlnyomó részét a Fidesz uralja. Ugyanakkor megemlítették, hogy a nagyobbik kormánypárt fojtogatja a civil szervezeteket is.
A Magyarországra érkező uniós támogatásokról megjegyezték, hogy az állami beruházások 95 százaléka ezekből valósul meg. Úgy vélik, hogy a magyar kormány azért jelentette be, hogy 2018-ig leköti a 2014–2020-as időszakra biztosított pénzeket, hogy ezzel is segítse a Fideszt a 2018-as választásokon és ne kelljen a források kimerülése miatt aggódnia.
Azonban a kifizetések felpörgetését károsnak tartják az üzleti életre nézve, mert a gyors felhasználás csökkenti az uniós támogatások hatékonyságát és nagyban növeli a korrupció kockázatát.