Gyurcsány Ferenc akkor sem lenne miniszterelnök, ha a baloldal nyerne

A pártelnök egyszerű frakciótagként ülne a parlamentben. A DK egyre kevésbé akar közös listát az MSZP-vel.

MN
2017. 11. 29. 5:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha pártja kormányra kerülne a jövő évi választások után, Gyurcsány Ferenc akkor is egyszerű frakciótag lenne, ellenzékben pedig frakcióvezető – nyilatkozta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszavának.

„Sokszor elmondtam, hogy a remélt győzelem esetén sem kívánok kormányon működni, nem kívánom nehezíteni a jövendő demokratikus kormány miniszterelnökének a dolgát – fogalmazott. – Köszönhető ez annak, hogy reálisan értékelem saját magam és a pártom helyzetét” – mondta indoklásként.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy meglátása szerint a Demokratikus Koalíciónak növekvő politikai befolyása van. Elmondta, a DK-ban egyre erősebb az az álláspont, amely nem akar közös listát az MSZP-vel, és ezt már többször jelezték a szocialista pártnak is. Hozzátette, hogy nem ismer egyetlen demokratikus ellenzéki pártot sem, amely az MSZP-vel közös listán szeretne indulni. „A 106 egyéni körzet a kulcskérdés, a közös lista nem az.”

A volt miniszterelnök arra is kitért, hogy szerinte „végiggondolatlan sasszézás folyik a Jobbikban”. Gyurcsány Ferenc elmondta: programjuk összefoglaló üzenete az, hogy összehozzák Magyarországot. Megfogalmazása szerint ez arról szól, hogy „annak, aki kormányozni akar, muszáj megbecsülnie Magyarország elég vékony, de létező középosztálybeli teljesítményét is, a polgárosodás eredményét is”.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.