„Én vagyok a leghűségesebb Orbán-követő, ugyanazt mondom a határon túliak szavazati jogáról, amit Orbán Viktor sok évvel ezelőtt. Nem én változtatom az álláspontomat, hanem ez az Orbán nevű pernahajder” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtök este a Ferencvárosi Művelődési Házban tartott lakossági fórumon. A politikus az előadásán keményen bírálta a kormányfőt, amit a mintegy százötven fős közönség lelkes tapssal jutalmazott. A legnagyobb sikert akkor aratta, amikor arról beszélt, nem tudja, miből fizették Orbán Ráhel svájci képzését, amely állítása szerint évi ötmillió forintba került.
„Szerintem a miniszterelnök egész egyszerűen lopott” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hangsúlyozta: az lenne a helyes, ha a „legutolsó dél-békési faluban is” megfelelő oktatáshoz jutnának a tehetséges gyerekek.
A volt kormányfő arra is kitért, hogy a Facebookon kering egy videó „egy mainál fiatalabb és slankabb Orbán Viktorról”, amelyen az látható, hogy a miniszterelnök a hitoktatásról beszél. „Akkor még azt mondta, hogy a gyerekek kapjanak hitoktatást, de ennek a helye a plébániákon van. Nem mi mondtuk azt, hogy »térdre, csuhások«” – utalt egy másik, Orbánnak tulajdonított kijelentésre. A DK elnöke szerint Orbán Viktor „remegő hangon” állította néhány éve, hogy nem ad szavazati jogot a határon túliaknak, csak útlevelet. „Ez az ember azt is mondta, hogy soha nem hazudott, de ez az ember az a fajta, aki csak be akarja tenni a lábát az ajtófélfa és az ajtó közé – mondta Gyurcsány. A pártelnök újra egyértelművé tette, hogy pártja szerint igazságtalan, ha a határon túliak dönthetnek a magyarországi lakosok jövőjéről.
Az exminiszterelnök hosszan beszélt a devizahitelesek problémájáról is. Úgy véli, nehéz olyan jó döntést hozni ebben a kérdésben, amely nem teszi tönkre a bankokat, de megoldja a kilátástalanság szélére kerülő emberek helyzetét. „Ha elmondom a véleményem, Bokros meg fog ölni” – fogalmazott. Nem kellett aggódnia, többen ugyanis azonnal bekiabálták, hogy megvédik majd. A DK elnöke mindenesetre elmondta, hogy lehetővé tenné az elsétálás jogát, a meglévő hiteleket pedig olyan áron vásárolná meg az állam, amilyen értéken jelenleg nyilvántartják a bankok. Ez állítása szerint már nagyon kis összeg, hiszen a veszteséget leírták a pénzintézetek. A hitelt továbbra is törlesztenie kellene az ingatlantulajdonosoknak, de már nullaszázalékos kamattal. A pénzügyeknél újabb segítséget kapott a volt kormányfő, egy hölgy ugyanis felajánlotta, hogy elvállalja a pénzügyminiszteri posztot, ha a DK kormányt alakít. Gyurcsány erre azt mondta, hogy ebben az esetben elvesznek néhány milliárdot „attól a gázszerelőtől”, és a hölggyel ketten beosztják a hónap végéig.
A DK elnöke kitért a Jobbikra is, mint fogalmazott, nem vitatja, hogy „Vona Gábor normális pártot akar csinálni ebből a végtelenül veszélyes pártból”. „Én ezt elhiszem neki, de a pártja nem ilyen” – mondta, példaként említve, hogy a Jobbik alelnöke „vécébe fojtaná Horn Gyulát, és lelőné Gyurcsány Ferencet”. „Szegény Gyulával kapcsolatban ez több mint gusztustalan, én pedig nem félek ettől. Nincs olyan maszkmester, ami a farkast báránnyá tudná maszkírozni” – fogalmazott a DK-elnök. Szavaira az egyik néző csalódottan csak annyit mondott: ott volt a Spinoza Ház.
Az ellenzéki összefogásról Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy karácsonyra jó eséllyel létrejön a megállapodás. Szerinte ha az MSZP és az Együtt–Párbeszéd is tudja növelni a támogatottságát négy-öt százalékponttal, akkor nyernek a választáson. A DK szavazati aránya ugyanis még ennél is többel emelkedik majd – állította.