Háborúkban, katasztrófahelyzetekben is biztonságos, milliárdokba kerülő kormányzati adattrezort hozna létre a kormány, ahová az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák – írja a Hvg.hu egy a birtokába került, titkos kormányzati előterjesztésre hivatkozva.
A dokumentum – mely a rajta szereplő dátum alapján október elején készült a kabinet részére – egy kormányrendeletet készít elő, és a jelenlegi stádiumban még „nem tekinthető a kormány álláspontjának”, ahogy az a fejlécben szerepel is. Ugyanakkor az előterjesztésből kiderül, milyen informatikai fejlesztésben gondolkodik a kormányzat a 2018. január 1-jével új szakaszba lépő digitalizációban.
Az előterjesztésben az szerepel: a közigazgatás működéséhez eddig szükséges hagyományos, papíralapú adattartalmat folyamatosan felváltja a digitalizált adat. Szükséges, hogy létrejöjjön egy központi, gigantikus adatbank, ahol egy helyen, összegyűjtve és archiválva meglesz az összes keletkező elektronikus adat.
Az archivált állományokat tároló, centrális központ lesz a „redundáns kormányzati adatbank, vagyis adattrezor”, amit az előterjesztés szerint földrajzilag olyan környezetben hoznának létre, „ahol Magyarországon a legbiztonságosabb módon lehet tárolni e létfontosságú adatokat”. Olyan „katasztrófatűrő, megfelelő védettségű telephelyek” létesítését tervezik, amely az adatközpontoktól távolabb helyezkedik el.
A finanszírozási oldalról azt írják, hogy a rendszer kialakítására már megvan a pénz: egy idén júniusban elfogadott kormányhatározattal biztosítottak tízmilliárd forintot a Belügyminisztérium részére. Ebből jönne létre egy két gépteremből álló kormányzati adatközpont, illetve maga az adatbank, és „az adatok bevitele gyakori, ám ezek kivétele csak különleges esetekben, szigorúan ellenőrzött módon történhet. [ ] A rendszer kiemelt biztonságú, mélységében tagolt védelemmel fog rendelkezni” mind fizikai, mind informatikai szempontból – ismertetik a dokumentumban.
A Hvg.hu azt írja, az e-ügyintézésre és az archiválásra kötelezett szervek között van: