Az Európai Parlament házbizottságában, az úgynevezett Elnökök Értekezletén is szóba került a magyar kormány legújabb, Soros-tervről szóló nemzeti konzultációja – írja Facebook-oldalán Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, saját „biztos” információira hivatkozva. Az ügyet Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető vetette fel, és Ujhelyi szerint egyetlen frakció, tehát az Európai Néppárt sem vette védelmébe a magyar kormányt.
„Úgy tudom, hogy az a döntés született: példa nélküli módon Antonio Tajani EP-elnök magához rendeli a magyar nagykövetet, és telefonon beszél Orbán Viktorral is, hogy magyarázatot követeljen az ügyben” – írja Ujhelyi. Tajani a Fideszt is soraiban tudó néppárt képviselője, az ő támogatásukkal választották elnökké idén januárban.
Az Európai Parlament elnökének kabinetvezetője fog telefonon beszélni a magyar uniós nagykövettel a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultációról, Antonio Tajani pedig az EU jövő heti, göteborgi csúcsértekezletén találkozik majd Orbán Viktor kormányfővel, akivel egyeztethetnek erről a kérdésről – közölte az EP szóvivője, de szerinte nincs szó a magyar nagykövet bekéretéséről.
Korábban Verhofstadt maga is írt a Facebook-oldalán a nemzeti konzultációról, amely szerinte undorító, és „az európai történelem legrosszabb korszakaira emlékeztet”.
Szerda este a liberális frakcióvezető is ugyanazt állította, amit Ujhelyi írt, vagyis hogy a kezdeményezésére bekérették a nagykövetet:
A nemzeti konzultáció minden állampolgárhoz – sőt, elhunytak címére is – eljuttatott leveleiben a kormány nem kevesebbet állít, minthogy Soros György magyar származású milliárdosnak van egy titkos terve Európa etnikai összetételének megváltoztatására, ezért támogatja a bevándorlást, Brüsszelben pedig az EU intézményei ezt a tervet hajtják végre. A kérdőíven megfogalmazott állítások, mint ezt korábban már bemutattuk, Soros cikkeiből kiragadott és szándékosan félreértelmezett mondatokra épülnek.