Manapság sok kórházban külső cégek végzik a fertőtlenítést. Ilyen a szegedi klinika is, azóta jobb is a takarítás minősége. Azonban érdekes, hogy az egyik takarító szerint míg egy szállodában alkalmazottként havonta kaptak tréninget, addig a kórházban akár fél év is eltelhet úgy, hogy egyszer sem tartanak továbbképzést – erről is beszélt Nagy Kamilla, a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ higiénikus főorvosa a mai Medicina konferencián.
A szakember úgy vélte, ha valahol külső szolgáltató végzi a takarítást, akkor minden esetben tisztázni kellene, hogy a cég alkalmazottainak milyen a tudása és hogy képzik őket. Mint mondta, fontos lenne, hogy műszakvezetőnek például csak OKJ-s fertőtlenítő szakképesítéssel rendelkező embert alkalmazzanak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos súlyos betegségek esetében kifejezetten csökken a betegek immunitása, így könnyebben fertőződhetnek meg a különféle kórokozókkal. Ezért is fontos a megfelelő fertőtlenítés, és a páciensek, hozzátartozók tájékoztatása. Akármennyire igyekeznek azonban visszaszorítani, kórházi fertőzések mindig lesznek. Ennek egyik oka szerinte az indokolatlan antibiotikum-használat, de sokszor akkor is rezisztens, vagyis ellenálló lesz egy baktérium az antibiotikummal szemben, ha indokoltan kapta a beteg a gyógyszert.
A betegbiztonságot csak akkor lehet garantálni – tette hozzá a szegedi klinika főorvosa –, ha 100 százalékosan betartják az intézményekben az infekciókontroll szabályait. Vagyis: minden betegnél, minden helyzetben és mindig figyelnek a dolgozók a higiéniára.
– Mindig lehetőséget kell biztosítani a kórházi dolgozóknak, hogy fertőtlenítsék a kezüket. Nem lehet szó arról, hogy valahol már nem tudnak ilyen szert vásárolni a költségkeret túllépése miatt. Sokkal többe kerülhet, ha ez nem biztosított – mondta Nagy Kamilla.
Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk: tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés a halál oka volt, vagy közrejátszott abban. Erről az Országos Epidemiológiai Központ lapunk által megismert jelentése tájékoztatott. Eszerint a bejelentett multirezisztens kórokozók miatti esetek közül emelkedés tapasztalható egyebek között a multirezisztens Klebsiella (húgyúti fertőzés) és az E. coli okozta fertőzések (bélbetegség) esetében, de a rezisztens Staphylococcus aureus, vagyis az MRSA okozta súlyos kórházi bőrfertőzés is többeket érintett, tavaly 1104-en betegedtek meg miatta.