Az Atv.hu közzétette egy listát, amelyről azt írja: így áll jelenleg az MSZP és a DK közti tárgyalás az úgynevezett koordinált indulásról, vagyis az egyéni választókerületek elosztásáról. A portál azt állítja: Molnár Gyula MSZP-elnök ezt a listát vitte ma a szocialisták öt órakor kezdődött elnökségi ülésére.
Ha valódi a lista, akkor a tárgyalások során alaposan eltolódtak az arányok, és a DK sokkal jobban áll ma, mint akár néhány héttel ezelőtt: az Atv.hu értesülése szerint 55:45 arányban osztják el a 106 körzetet, pedig korábban még 70:30 arányról szóltak a kiszivárgott hírek. A megállapodásból, ha létrejön, nagyon rosszul jönne ki az Együtt–Párbeszéd szövetség, hiszen nekik csak két budapesti körzetet hagynának. Ez azt is jelenti, hogy ők nem tudnának listát állítani, hiszen ahhoz legalább 27 egyéni jelölt kell. Megoldás lehet, hogy olyan körzetekben indulnak párhuzamosan, ahol amúgy sincs esélye a baloldalnak.
A kiindulópont az volt, hogy az elosztás híven tükrözze a pártok közvélemény-kutatások által mért támogatottságát, illetve azokban az egyéni körzetekben, ahol szocialisták, illetve a DK jelöltjei nyertek, a jövő tavaszi választáson is ők indulhatnak. Ez alól van egy kivétel: Újpesten nem az időközi választásokon parlamenti mandátumot szerző, szocialista Horváth Imre lesz a képviselőjelölt, hanem a DK-s Varju László. Horváth valószínűleg ezért is lépett ki a pártból.
Budapesten a 18 egyéni választókerületből 9-ben az MSZP, 7-ben a DK, 2-ben – az 1. és 17. számú választókerületben – pedig az Együtt–Párbeszéd képviselőjelöltjét támogatják majd. Molnár Gyula MSZP-elnök a XXII. kerületben indulna. Gyurcsány Ferenc korábban a XIII. kerületet célozta volna meg, hogy egyéni parlamenti mandátumot szerezzen, de ezt a körzetet a szocialisták megtartották maguknak.
Az Atv.hu szerint 5 választókerületről még vita van, köztük a szegedi 2 körzetről, mert Botka László polgármester, a szocialisták visszalépett miniszterelnök-jelöltje ragaszkodik hozzá, hogy mindkettőben az MSZP állítson képviselőjelöltet.