Még el sem kezdődött a kampány, már pedofíliát emlegetnek Csepelen

Durva lejárató kampányt folytat a csepeli Fideszhez kötődő oldal egy ellenzéki képviselő ellen.

MN
2017. 11. 16. 8:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Pedofilokra is rábízná gyermekeinket Csepel és Soroksár képviselője” – írja a Fidesz-közeli Csepel.info oldal, a csatolt képen pedig Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő látható. A cikkből kiderül, mi is a vád az ellenzéki politikus ellen: nem szavazott meg egy törvénymódosítást a parlamentben, amely szerint a nemi erkölcs elleni bűncselekmények elkövetőit – bírói mérlegelés nélkül – örökre el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, ahol 18 év alattiakkal lenne kapcsolatban.

A kormánypárti heccportált Ábel Attila csepeli alpolgármester alapította, és részben ma is ő szerkeszti. Az alpolgármester maga is megosztotta a cikket, amelyből kiemelte, hogy „Szabó Szabolcsnak nincs gyereke, és láthatóan a csepeli, soroksári gyerekeket sem félti”. Különben – szól az érvelés – biztosan igennel szavazott volna a törvénymódosításra. Ez a levezetés nyilván ellentétes a szabad mandátum elvével, de a Csepel.info még tovább megy.

Előszedtek egy korábbi ügyet, amikor egy tüntetés résztvevői közül – nyilvánvalóan politikai okokból, az egész tiltakozás lejáratása érdekében – Németh Szilárd Fidesz-alelnök kiemelt egy férfit, aki szerinte MSZP-s politikus volt és pedofil bűncselekmény miatt elítélték. Szabó Szabolcs az adatvédelmi hatósághoz fordult az eljárás miatt, amivel a Csepel.info szerint „valójában egy pedofil bűnözőt próbált megvédeni”.

Szabó Szabolcs egyéb bűnei közt a Csepel.info felsorolja például, hogy a képviselő nem támogatta a nagypéntek ünnepnappá nyilvánítását, bezzeg „támogatja a kötelező kvóta bevezetését, vagyis az Európába illegálisan bevándorlók kötelező letelepítését”, szerinte „nem az illegális bevándorlók, sokkal inkább a magyar férfiak a szexuális bűnözők” és „azzal is viccelődik, hogy több millió migránst költöztetne Csepelre”.

Nem Csepel az egyetlen kerület, ahol nyílt lejárató kampány folyik a megválasztott, ellenzéki képviselő ellen. A VI. és VII. kerületben ingyenesen terjesztett Körúti Korzó című újságban például minden hónapban megjelenik egy fotómontázs Oláh Lajos független (DK-s) képviselőről, akiről nem kevesebbet állítanak, mint hogy ő a DK „táskás embere”, vagyis ő finanszírozza a pártot, újabban pedig már „Soros embere” is. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.