A Várkert Bazár felújítójaként ismertté vált West Hungária Bau Kft. és a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségében tartozó Fejér-B.Á.L. Zrt. konzorciuma nyerte azt a közbeszerzést, amelyet a püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) nevű létesítmény fejlesztésére írtak ki – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A püspökszilágyi létesítménybe nem az atomerőmű hulladéka kerül, hanem jellemzően orvosi felhasználásból vagy kutatásból származó, kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék. A pályázat megnyerésével ugyanakkor a cégeknek már lesz referenciájuk nukleáris hulladékot kezelő létesítmény kivitelezésére, vagyis később akár a paksi bővítéshez kapcsolódó pályázaton is indulhatnak.
Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. megrendelésére mindenekelőtt egy csarnokot kell építeni a hulladéktároló medencék fölé, hogy az időjárástól függetlenül lehessen dolgozni. A csarnokba egy úgynevezett konténmentet kell elhelyezni, amelyen keresztül meg lehet nyitni a medencéket, és elvégezni a szükséges munkákat. A teljes munkát nettó 835,6 millió forintért végzi a győztes konzorcium.