Nettó 13,2 millió forintért vásárol szeszes italokat a Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezrede – derül ki a kormányzati honlapra feltöltött szerződéslistákból. A október 24-én kötött megállapodás értelmében a Siómente Kereskedőház Zrt. nevű italnagykereskedő szállítja a „jövedéki termékeket”. A szerződés december 31-ig szól, addig kell leszállítani a megrendelt italokat.
Az 54. ezred egyébként a helyőrségi feladatokat látja el Veszprémben, vagyis vannak protokolláris feladatai, így nyilván rendezvényeken is szükség van alkoholos italokra. Ez az ezred üzemelteti a csopaki csapatüdülőt is.
A Honvédelmi Minisztérium a Magyar Nemzet kérdésére azt válaszolta: a laktanyákban tilos az alkoholfogyasztás, de a Magyar Honvédség országszerte számos csapatpihenőt, és egy rekreációs és konferencia központot is üzemeltet. Ebben a legnagyobb intézményben éves szinten 80 ezer vendégéjszakát töltenek, számos konferenciának, honvédségi és nem honvédségi rendezvénynek biztosítanak helyszínt. A beszerzett italok nem protokoll, illetve reprezentációs célokat szolgálnak, hanem az üdülő vagy konferencián résztvevő vendégeknek értékesítik.