Nem kíván más párt jelöltje lenni az MSZP-ből kilépett Horváth Imre országgyűlési képviselő. A politikus közleményben tudatta az MTI-vel, hogy ha az újpesti választópolgárok kívánják, akkor indul a 2018-as választáson.
A múlt héten szerdán derült ki, hogy Horváth Imre kilépett az MSZP-ből, de a parlamenti frakció tagja marad. Sajtóhírek szerint a kilépés indoka az volt, hogy az MSZP a választási megállapodás érdekében a képviselő újpesti választókörzetét átadná a Demokratikus Koalíciónak (DK). Az Azonnali.hu akkor úgy értesült: az LMP indítaná Horváthot a 2018-as országgyűlési választáson.
A képviselő nem indokolta a közleményben a kilépést, de azt leszögezte: baloldali embernek, baloldali politikusnak tartja magát, értékrendje nem változott, ahogy az sem, hogy továbbra is baloldali közösséghez tartozik. Horváth ezentúl is az MSZP-frakciójában dolgozik a választókerületéért és az országért. „Világéletemben Újpestet és az itteni embereket szolgáltam. Őket képviselem, értük dolgozom legjobb tudásom és erőm szerint” – fogalmazott.
Horváth Imre azt írta, baloldali politikusként semmilyen más pártnak nem kíván a jelöltje lenni. „Én az újpestiek jelöltje vagyok, és az is leszek” – tette hozzá. „Ha az újpesti választópolgárok kívánják, hogy folytassam a munkát, megteszek mindent, hogy 2018-ban is győzelemre váltsam a bizalmat” – írta a képviselő, aki azt közölte, azért adta ki a közleményt, mert szeretne a találgatásoknak véget vetni. A maga részéről az ügyet ezzel lezártnak tekinti.