A magyar választópolgárok csaknem fele, vagyis nagyjából 3,9 millióan támogatnák Orbán Viktor miniszterelnökké választását – derül ki a fideszes Nézőpont Intézetnek a kormányközeli Magyar Idők számára készített reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit szombati számában ismertette a lap.
Vona Gábort, a Jobbik elnökét a teljes felnőtt népesség nyolc százaléka, 660 ezer szavazó szeretné kormányfőként látni, míg Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje félmillió támogatót tudhat maga mögött, így hat százalékon áll. Gyurcsány Ferenccel az emberek öt, Karácsony Gergellyel pedig négy százaléka szimpatizál, ami 410, illetve 330 ezer választópolgárt jelent.
Fodor Gábor 160 ezer főnek, tehát a felnőtt lakosság két százalékának bírja a bizalmát, míg Fekete-Győr Andrást, a Momentum mozgalom elnökét a szavazásra jogosultak egy százaléka, vagyis 82 ezer fő támogatná egy miniszterelnök-választás esetén.