Akár két hónapot is várniuk kell a sugárkezelésre a daganatos betegeknek Budapesten és Pest megyében – nyilatkozta az RTL Híradónak egy egészségügyi szakértő. Poller Imre szerint az ország többi részén van elég gép, és szinte várakozás nélkül meg is kapják a kezelést a betegek. A Közép-Magyarország régióban viszont annyira rossz a helyzet szerinte, hogy az orvosok kénytelenek más kezelést választani.
Mivel a fővárosban és Pest megyében nincs elegendő felszerelés, a betegeknek hat–nyolc hetet kell várniuk arra, hogy sugárkezelést kapjanak, ezzel a régió nagyjából az ukrajnai állapotokat idézi.
Az RTL-nek nyilatkozó szakember szerint a géphiány miatt az orvosoknak sokszor helyettesíteniük kell a sugarat, főleg gyógyszeres kezelést alkalmaznak. Akkor is megesik ez, ha az adott esetben a sugárterápia lenne a nemzetközileg elfogadott elsődleges kezelési mód. Poller szerint 10-20 gépre lenne szükség a kórházakban, jelenleg Magyarországon 40 körül van a számuk.
Az RTL-től megkeresték az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, ahol azt mondták: 2010 óta folyamatosan nő a sugárterápiás gépek száma az országban, az idén pedig 22 milliárd forintért szereznek be orvosi eszközöket.