Nyilvánosságra hozta a kihallgatási jegyzőkönyvet Dobrev Klára

Gyurcsány Ferenc felesége leszögezte: szerinte politikai motiváltságú az eljárás.

MN
2017. 11. 26. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Facebookon hozta nyilvánosságra a kihallgatási jegyzőkönyvet Gyurcsány Ferenc felesége. Ebben Dobrev Klára kijelenti: szerinte az eljárás politikai motiváltságú. „Önmagában az, hogy a fideszes többségű Országgyűlés határozatban dönt egy ember bűnösségéről, a jogállam megcsúfolása. Az, hogy az eljáró hatóságok, a NAV, a felügyeletet gyakorló ügyészség az eljárás során folyamatosan szivárogtat a kormánypárti sajtónak, az baj, az, hogy az idézésről a kormánypárti sajtó hamarabb szerez tudomást, mint én magam, az nagy baj. Az pedig, hogy ezek után sem a nyomozó hatóság, sem az ügyészség szolgálati titoksértés címen még csak vizsgálatot sem indít, az bűn” – közölte.

Szerinte a kihallgatásának az a célja, hogy „a Fidesz kampányának megfelelően a kormánypárti sajtóban többször le lehessen írni, lehessen fényképet készíteni arról, hogy a kormány egyik legádázabb politikai ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségét büntetőüggyel hozzák összefüggésbe. Hogy ebben az eljárásban bárki parancsra, utasításra vagy saját meggyőződésére vesz részt, azzal csak a saját lelkiismeretének tartozik elszámolni” – szögezte le Dobrev Klára.

Dobrev Klárát pénteken hallgatták ki a Czeglédy-ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán Kecskeméten. Lapunknak akkor azt mondta, a NAV nyomozói a kölcsönszerződésekről és az átutalásokról kérdezték őt, de minden dokumentum – sőt az ügyletekhez kapcsolódó levelezések és telefonbeszélgetések leirata – már az adóhivatal birtokában van. „A bizalmam töretlen Csabában, sosem kellett benne csalódni” – fogalmazott.

Már pénteken jelezte, hogy a kihallgatás jegyzőkönyvét nyilvánosságra fogja hozni.

Mint ismeretes, a Dobrev Klára vezette Altus Zrt. többször is kölcsönt nyújtott a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.