Oszkó Péter blöffről beszél, és nem látja minden utcasarkon Soros árnyát

A Sukoró-ügyre vonatkozó kérdéseket elhárította a Bajnai-kormány minisztere.

MN
2017. 11. 25. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semmi esetre sem tervez visszatérni a politikába Oszkó Péter. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere a kormánypárti Magyar Időknek adott interjút, amelyben elmondta azt is, hogy szerinte „a baloldal saját maga paródiája”. Oszkó nem tartja „világbajnok teljesítménynek”, hogy a 2010-es kormányváltás óta eltelt hét évben csak idáig jutottak. Úgy látja, hogy az egész ellenzék képtelen meggyőző alternatívát felmutatni a kormánnyal szemben, ezért viszont nem lehet mindig mást hibáztatni, „nem lehet pusztán a külvilágra, a kormányra és a globális folyamatokra mutogatni”. Nem is gondolja, hogy világszerte visszaszorulóban lenne a baloldal, szerinte az, hogy éppen több helyen vannak hatalmon jobboldali erők, „nem jelenti azt, hogy náluk van a bölcsek köve”.

Oszkónak elmondása szerint „erős fenntartásai” voltak a Jobbik korábbi arculatával kapcsolatban, amikor a „szélsőséges politizálás legváltozatosabb eszköztárát használták”, ezért azóta a figyelmén kívül estek.

Az üzletember szerint a harmadik Orbán-kormány gazdaságpolitika terén mutatott teljesítménye „semmiképpen nem elégtelen, de nem is ötös”. Meglátása szerint „hatékonyan hívjuk le az uniós forrásokat, ügyesen finanszírozzuk az államadósságot, jól sült el a devizahitelek forintkonverziója is, és feszesen tartható a költségvetési pálya”. Ezt a Fidesz 2010 és 2014 közötti kormányzásának gazdaságpolitikájával állítja szembe, ami Oszkó szerint maga volt a tragédia. Megjegyzi, hogy a jelenlegi pénzbőségből ennél többet is ki lehetne hozni, ilyen időszakban kellene javítani a régióhoz képest a versenyképességünkön.

A Sukoró-ügyre vonatkozó kérdéseket Oszkó azzal hárította el, bosszantja, hogy neki egyáltalán foglalkoznia kell ezzel az üggyel.

Arról is beszélt, hogy a rendszerváltás utáni időkben is volt rá példa, hogy a bevándorlók hasznos tevékenységet végeztek hazánkban, és akár be is illeszkedtek. Ezért vaskalaposnak tartja azt az álláspontot, amely szerint a határainkon kívül született embereknek semmi keresnivalójuk itt, viszont árnyalta a véleményét azzal, hogy milyen mennyiségben és milyen környezetből érkező embereket képes ez az ország befogadni. A Soros György „hazánkkal kapcsolatos befolyás­szerző tevékenységéről” szóló kérdésre pedig úgy felelt, hogy rá még semmilyen befolyást nem gyakorolt a milliárdos.

„Nem látom minden utcasarkon Soros György árnyát, és sajnálom azt, aki egy ilyen szintű politikai blöfföt elhisz” – fogalmazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.