Az idén már december 1-jétől beszerezhetők a 2018-as országos éves és megyei e-matricák – közölte kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel. Tavaly az NFM december 8-tól tette lehetővé az autósoknak, hogy elővételben megvásárolják az erre az évre szóló e-matricákat. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kimutatásai alapján az érvényességi idő kezdete előtt összesen 76 ezer úthasználati jogosultság kelt el tavaly 1,1 milliárd forint értékben.
A kedvező tapasztalatok figyelembevételével az NFM úgy döntött, hogy az elővételt az idén a teljes hónapra kiterjesztve már december 1-jétől elérhetővé teszi. A 2018-as országos éves és megyei jogosultságok érvényességi ideje 2018. január 1-jétől 2019. január 31-ig tart, az elővételben megváltott matricák tehát 2017 decemberében még nem használhatók – figyelmeztet a minisztérium. Az elővásárlás minden megszokott módon, a már ismert összes értékesítési csatornán megoldható.