Rendőrt is küldtek rá, most kitüntetést kapott az Ökotárs vezetője

A Miniszterelnökség díjazta Móra Veronikát. Három éve még sikkasztással, párttámogatással gyanúsították alapítványát.

MN
2017. 11. 29. 22:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kitüntetést vehetett át az Ökotárs Alapítvány vezetője a Miniszterelnökségen, amiért szervezete sikeresen koordinálta 2009 és 2014 között a Norvég Civil Támogatási Alap helyi programjait – írta meg a 444.

Az Ökotárs és Móra megérdemelt díjazásában nem lenne semmi rendkívüli, ha három évvel ezelőtt éppen nem a Miniszterelnökség indított volna egész pályás letámadást az alapítvány, közvetve pedig a forrást biztosító norvég kormány ellen. A konfliktus áprilisban kezdődött, Lázár Jánosnak nem tetszett, hogy hogy nem a kormány ellenőrzi a Norvég Alap civil célú támogatásait. Érve akkor az volt, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap LMP-hez köthető szervezeteket támogat. A vádaskodás eredménye az lett, hogy a norvég kabinet megvonta a Magyarországnak juttatott évi negyvenmilliárd forintos támogatás nagy részét, és csak a civileknek szánt négymilliárdot utalta tovább.

A Miniszterelnökség azonban ennél tovább is lépett: a Nemzeti Nyomozó Iroda egységei szállták meg az Ökotárs Alapítvány irodáját, a céget hűtlen kezeléssel, sikkasztással gyanúsították meg, Móra Veronikát pedig rendőri kísérettel állították elő.

A rendőrség hatvannégy, norvég forrásokat felhasználó civil szervezetnél folytatott nyomozást, szétszedték az Ökotárs könyvelését és nyilvántartását, ám a hosszas hatósági vegzatúra ellenére sem találtak visszaélésre utaló nyomokat.

Később az is kiderült, hogy a rendkívüli kormányzati ellenőrzés nem Lázár János, hanem személyesen Orbán Viktor ötlete volt.

A szerdán megtartott díjátadón azonban már csak a szépre emlékeztek a házigazdák, a tárca által felajánlott kitüntetést norvég nagykövet adta át Móra Veronikának. A 444 kérdésére, hogy a rendezvényen a Miniszterelnökség részéről bárki szóba hozta-e az elmúlt években történteket, Móra annyit mondott, hogy nem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.