Solar-díjat kapott Kaposvár

A megyeszékhely úttörő szerepet tölt be Magyarországon a megújulóenergia-felhasználás és a fenntartható fejlődés terén.

MTI
2017. 11. 18. 20:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményükben azt írták: a Megújuló Energiák Európai Egyesülete (Eurosolar) által adományozott díjat azzal érdemelte ki a somogyi megyeszékhely, hogy úttörő szerepet tölt be Magyarországon a megújulóenergia-felhasználás és a fenntartható fejlődés terén, valamint felelősséggel, bátorsággal, meggyőződéssel halad előre az ezzel kapcsolatos átfogó stratégiája végrehajtásában.

A város 2014-ben alkotta meg a Kaposvár Smart City 2050 programot, amelyben célul tűzte ki, hogy energiaellátását 2050-re teljes egészében megújuló energiával biztosítja – emlékeztetett a városháza. Hozzátette, mostanáig 19 középületre kerültek napelemek, ezek összteljesítménye 900 kilowatt, és évente 2 ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsájtást.

Utaltak arra, hogy a helyi járatú buszflottát már két éve sűrítettgáz-üzemű járművek alkotják, üzemanyagukat a helyi cukorgyárban 2012 óta termelt, a kaposvári fürdő és uszoda fűtéséhez is használt biogázból biztosítják.

A jövőbeli tervek között egy városkörnyéki napelempark létrehozása, biomasszaüzem és az Intelligens Hálózatok (Smart Grid) rendszer kiépítése szerepel – jegyezték meg.

A közlemény szerint Borhi Zsombor a díjátadón azt mondta: Kaposvár megértette, a környezet megóvása terén jóval nagyobb a felelőssége annál, hogy csak saját magára figyeljen, vagy éppen a település határáig lásson el.

Nincs más út, tisztábban kell működtetni városainkat, meg kell óvni környezetünket, hogy gyermekeink és unokáink szép, egészséges és biztonságos világban élhessenek – idézték a politikust.

A városháza kitért rá, hogy az Eurosolar az évente odaítélt díjjal azokra az úttörő és innovatív szereplőkre, jó példákra és gyakorlatokra szeretné felhívni a közvélemény figyelmét, amelyek új lendületet adhatnak a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű elterjesztésének.

A Solar-díjat Kaposvár mellett más kategóriákban megkapta Oslo és mások mellett Stavros, illetve olyan ipari és kereskedelmi cégek, helyi és regionális szervezetek, a média és kommunikáció, valamint az oktatás és szakképzés területén tevékenykedő személyek is, akik sokat tettek a megújuló energiák elterjedéséért, népszerűsítéséért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.