Interjút kért Soros Györgytől az RTL Híradó, válaszként a Nyílt Társadalom Alapítványoktól kaptak egy videoüzenetet.
Ebben Soros György leszögezte: a nemzeti konzultáció szándékos kiforgatása a nyilvánosan megjelent véleményeinek. „Tragédia Magyarországnak, hogy a jelenlegi kormánya a valóság kiforgatásával és a lakosság félrevezetésével próbálja magát hatalmon tartani” – mondta.
Hozzátette, hogy azért nyilatkozik, mert most fog megjelenni a konzultáció eredménye. „Kivételt tettem, mert az, hogy egyáltalán ennyire mocskolódnak ellenem, és nem reagálok, az rosszulesik a »civil society« intézményeknek és az egyéneknek, akik abban dolgoznak, és nagy rizikókat vállalnak. Úgyhogy úgy érzem, hogy nekem most meg kell szólalnom, hogy megvédjem őket” – jelentette ki.
Soros György hangsúlyozta: nagyon aggódik Magyarországgal kapcsolatban, és azt akarja, hogy a magyar nép tudja, továbbra is meg fog tenni mindent a magyar nép támogatása érdekében.
Kedd este a Hír TV Egyenesen című műsorának nyilatkozott az üzletember által támogatott Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője. Csontos Csaba szerint Soros György azért csak most szólalt meg, mert most erősödött fel a kormányzat fenyegetése a titkosszolgálatok bevetéséről az alapítványaival szemben, és Soros így próbál szolidaritást vállalni az ott dolgozókkal.
„Ez egy folyamatnak az első része, amelyben tulajdonképpen tájékoztatni akarjuk a magyar lakosságot arról, hogy mi is az igazság. Nemcsak azzal kapcsolatban, hogy Soros György mit gondol azokról a kérdésekről, amelyeket a kormányzat neki tulajdonított, hanem azokról a kérdésekről is, amelyekben tevékenykedik, amelyekben aktív, tehát, hogy mi mit csinálunk” – mondta el Csontos.
Hétfőn Soros György a Financial Times című gazdasági napilap online kiadásán a menekültkérdésben elfoglalt álláspontjáról kifejtette: ő egy olyan európai uniós megfeleltetési módszernek a szószólója, amelynek alapján a menekülteket azokba az országokba küldenék, amelyek be akarják őket fogadni, és amelyekben a menekültek is maradni szeretnének. „A lényeg az, hogy ez az elosztás tisztán önkéntes lenne, vagyis ez homlokegyenest ellenkezik azzal, amivel propagandakampányában a magyar kormány engem vádol” – idézi a brit lap a milliárdost.
Orbán Viktorról Soros György azt mondta: amikor támogatta őt, Orbán egy fiatal diákcsoport vezetőjeként az akkor fennálló rezsim ellen szervezkedett, így megérdemelte a támogatást. „Valójában Orbán az, aki átalakult, az akkori rezsim elleni lázadás vezetőjéből egy maffiaállam vezetőjévé” – fogalmazott. Hozzátette: eljött az ideje annak, hogy a többi EU-tagország kormánya erőteljesebb választ adjon arra, ahogy Orbán a civil társadalommal bánik, és foglalkozzon a magyarországi jogállamisággal kapcsolatban felmerült félelmekkel is. Soros György szerint „a jelenlegi magyarországi rezsim túl messzire ment”.
Mindemellett hétfőn közleményben, pontról pontra cáfolta a nemzeti konzultációs kérdőív tartalmát.