Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke a napokban felmerülő gyanú alapján közérdekűadat-igényléssel fordul a Miniszterelnökséghez, a Magyar Postához és a Belügyminisztériumhoz, hogy megtudja, hány darab nemzeti konzultációs válaszborítékot adtak postára a magyar állampolgárok a jelenleg folyó nemzeti konzultáció során – derül ki a párt közleményéből. Azt írják, hogy a postaforgalmi szabályozás és a Magyar Posta minden ügyfelére egyformán vonatkozó szabályok lehetővé teszik, hogy a végére lehessen járni a kérdésnek.
„A belföldi viszonylatú, normál kézbesítési idejű, bérmentesített válaszküldemények postai költségének elszámolása értelemszerűen úgy történik, hogy a Magyar Posta nyilvántartja, az adott szerződés alapján egy adott időszakban hány darab borítékot kézbesít a címzettnek, jelen esetben a kormánynak. És ezek után minderről számlát állít ki, amit a címzett utólagos elszámolással megtérít” – közölte Szigetvári Viktor. A nemzeti konzultációs borítékcsomagban található válaszboríték pedig a Magyar Posta általános szerződési feltételei szerint egy nem elsőbbségi, hanem normál kézbesítésű, bérmentesítés nélkül feladható válaszboríték, amelyről az üzletszabályzat a következőt mondja: „Kizárólag a feladott válaszküldemények után kell fizetnie.”
Szigetvári Viktor szerint mindebből az következik, hogy a postánál és a kormány illetékes minisztériumánál mindenképpen kell lennie egy hivatalos összesítésnek arról, mennyi válaszborítékot kézbesített a kormány részére. „Ha egyik fél sem követ el hűtlen kezelést, akkor ezen értesítés okiratilag legtisztább formája a postai elszámoló számla, amelyen szerepel, hány darab bérmentesített válaszborítékot kézbesítettek a kormánynak” – szögezte le.
Az Együtt választmányának elnöke most ezt a számlát kívánja közadatigénylés formájában megszerezni, mert annak mindenképp léteznie kell, és tartalmazza a szükséges adatokat. Szigetvári Viktor úgy véli: mindezek közpénzt érintenek, így közérdekből nyilvános adatnak számítanak, és a nyilvánosságra tartoznak.
A kormány állításával ellentétben minden arra mutat, hogy nem érkezhetett vissza eddig 1,7 millió nemzeti konzultációs ív. Ezt a kérdéssorok feldolgozását végző egyik ügyintéző is elismerte egy, a Hír TV Célpont című műsora által megszerzett hangfelvételen. Még csütörtökön az LMP két társelnöke – Szél Bernadett és Hadházy Ákos – tekinthette meg azokat az egységeket, ahol a beérkező íveket tárolják. Ők éppen azt akarták ellenőrizni, hogy valóban annyi sorosozós kérdéssort küldtek-e vissza, mint amennyiről a kormány beszámolt.
A felvételen az ügyintéző elismeri, hogy november 13-áig legfeljebb 400 ezer ív érkezett be. Pedig a konzultációt szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Dömötör Csaba november 14-én már 1,1 millióról beszélt. Később, a november 20-ai szállítással együtt érkezett be az eddigi legtöbb, további 250 ezer ív – hangzik el az egyik ügyintézőtől a felvételen. Azaz összesen 650-700 ezer darabról lehet szó.
Hadházy Ákosnak arra a megjegyzésére, miszerint a legfrissebb fideszes nyilatkozatok szerint a konzultáció visszaküldött leveleinek száma már 1,7 milliónál jár, az ügyintéző is elismeri, 1,7 millió ív biztosan nincs még náluk, és csak az interneten kitöltött kérdéssorokkal lehet meg a hiányzó 1 millió.
Csakhogy így sem jön ki a matek, mert elektronikus úton még a Fidesz saját korábbi közlése szerint is jóval kevesebben vettek részt a konzultációban, mint levélben: mindössze tízezres nagyságrendről beszéltek.
– Ha megnézik a múltkorit például, amikor a legtöbben, 1,6 milliónál valamivel többen küldték vissza, ami eddig a legsikeresebb konzultáció volt, ott néhány tízezren küldték vissza elektronikusan. Az arány döntően most sem fog változni – emelte ki korábban tájékoztatóján Halász János, a Fidesz frakciószóvivője.
Mindezek ellenére a számok tegnapra tovább nőttek a Fidesz-kommunikációban: „Az LMP nemcsak azokba az emberekbe rúgott bele ezzel a kijelentéssel, akik végzik a konzultációs ívek feldolgozását, szortírozását és számolását, s akik megbízhatóan és a törvényeknek megfelelően járnak el, hanem abba a most már csaknem kétmillió emberbe is, aki részt vett a konzultációban” – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója Hadházy Ákos előző napi „akciójára” reagálva. Az LMP-s Hadházy ugyanakkor még az iratbetekintést követően arról beszélt, hogy „ez az egész egy kamu, és nyilvánvalóan nincs egymillió-hétszázezer ilyen papír”.
Az már korábban is kiderült, a konzultációknál akkora számot mond be a Fidesz, amekkorát akar. Az egyik előző konzultáció záróeseményén például Orbán Viktor arról beszélt, 1 688 044-en töltötték ki az íveket, a Fidesz honlapján ezzel egy időben 1 680 933 szerepelt. Ráadásul azt sem lehet ellenőrizni, ki milyen válaszokat adott, azaz mennyien támogatták a kormányt az irányított kérdések megválaszolásakor.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben azt írta: a nemzeti konzultáció részvételi rekordot döntött, és ez minden idők legsikeresebb konzultációja. „Péntekig 1 754 128 kérdőív érkezett vissza a Magyar Posta adatai alapján. Ebből a NISZ Zrt. a mai napig átvizsgált és kibontott 599 500 darab küldeményt, a Kopint-Datorg Kft. pedig 489 265 darab küldemény szkennelését és értékelését végezte el. Az internetes kitöltések száma 155 330” – sorolták.
Hozzátették, hogy a kormány közérdekűadat-igénylések alapján hétfőn nyilvánosságra hozza a postai összesítéseket, emellett haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket Hadházy Ákossal szemben. „Az LMP-s képviselő Ron Werber utasításainak megfelelően annak ellenére állít hazugságokat, hogy a közreműködő szervek munkatársaitól minden tájékoztatást megkapott, és a kérdőíveket is megtekinthette” – fogalmaztak. Szerintük Hadházy Ákos szándékosan összekeveri a beérkezett kérdőívek számát a feldolgozott és értékelt ívek számával. Az eddig beérkezett íveknek még csak egy részét dolgozta fel az ezért a részfolyamatért felelős NISZ Zrt., és leányvállalata, Kopint-Datorg Kft. – emelték ki.
„Botrányos, hogy az LMP hazugságokkal akarja megakadályozni, hogy a magyarok elmondják véleményüket a betelepítési tervekről. Ez különösen annak fényében felháborító, hogy a párt Brüsszelben támogatja a Magyarország számára rendkívül veszélyes kvótaprogramot. Hadházy Ákos arcátlan akciójának egy haszna mindenképpen van, újabb okot ad arra, hogy azok a bevándorlást ellenző állampolgárok is visszaküldjék a konzultációs ívet, akik eddig még nem tették meg” – fűzte hozzá a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
(MTI)