Szél Bernadett, az LMP társelnöke, miniszterelnök-jelöltje szombaton, a nemzeti gyásznapon tartott budapesti sajtótájékoztatón az MTI szerint arról beszélt, hogy november 4. a Kádár-rendszer születésnapja is, és azok az emberek, akik az akkori rendszer bűnösei voltak, ma is teljesen titokban élhetnek köztünk, és nem számoltatták el őket. Az 1956-os forradalom leverése óta 61, a rendszerváltás óta csaknem 30 év telt el, és még mindig foglalkozni kell ezzel az üggyel – mondta.
Az LMP álláspontja szerint egy diktatúra titkaira nem lehet demokráciát építeni, és nem lehet korszakváltás alapozni. A párt ezért eltökélt abban, hogy az elmúlt rendszer összes piszkos titka kiderüljön. A Fidesz–KDNP tizenötször szavazta le a lusztrációs és az ügynökakták nyilvánosságát szolgáló törvénytervezetet, ezért a kormánypártok felelnek azért, hogy „a Kádár-rendszer tovább itt élhet Magyarországon” – mondta.
Kijelentette: az LMP kormányra kerülése esetén nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat és életbe lépteti a lusztrációs törvényt.
Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke pedig arról beszélt, azért adják be tizenhatodszor is a javaslatukat, mert ezt erkölcsi kötelességnek tartják. Szerinte hamisak azok az érvek, amelyeket a javaslat elutasítása mellett hoznak fel. Hamisak azok az érvek, amelyek arról szólnak, hogy ez már régen volt, nem kell vele foglalkozni, valamint hogy a besúgók között voltak gyenge emberek, nem csak gonoszok – fejtette a politikus. A lusztrációs – megtisztulási – törvény gyakorlati haszna, hogy „nem akarunk sem gyenge, sem gonosz embereket az ország vezetésében” – jelentette ki Hadházy Ákos.
Szavai szerint „eddig már tizenöt bizonyítékot szereztek arra, hogy az ország jelenlegi vezetésében ott vannak a korábbi rendszer titkosszolgálati besúgói”. Ha nem lennének ott, akkor nem utasították volna el az LMP javaslatát – mondta Hadházy Ákos.
A sajtótájékoztató után az V. kerületi Vértanúk terén a két politikus fejet hajtott Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál.