Üres ülésteremben számolt be tavalyi tevékenységéről Polt Péter

A képviselők vagy nem voltak kíváncsiak Polt Péter beszámolójára, vagy messzebbről is jól hallották azt.

MN
2017. 11. 30. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés ma meghallgatja az igazságszolgáltatás vezetőinek beszámolóját a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2016-os tevékenységéről, harangozta be reggel az MTI.

Az ülésnap reggel 9 órakor kezdődött, a képviselők elsőként a Kúria elnökét hallgathatták volna meg, majd elmondhatták volna a véleményüket a beszámolójáról. A program szerint Darák Pétert az OBH elnöke követte, Handó Tünde után pedig a legfőbb ügyész következett, Polt Péter a többi vezetőhöz hasonlóan fél órában ismertethette az általa vezetett szervezet 2016-os működését az Országgyűlés plénuma előtt.

A helyszíni képek tanúsága szerint azonban az igazságszolgáltatás vezetői a csaknem teljesen üres parlamenti ülésteremben beszéltek.

 

 

A parlament egyébként majd csak jövő hétfőn, az uniós pénzek felhasználásáról szóló vitával fejezi be aktuális ülését, ha lesz még valaki, aki betér a képviselők közül az Országházba.

Legfőbb ügyész: csökken a bűncselekmények száma

A bűncselekmények számának további csökkenéséről számolt be Polt Péter legfőbb ügyész a parlament előtt. Bár a regisztrált bűncselekmények száma 3,8 százalékos emelkedést mutatott 2016-ban, amikor meghaladta a 290 ezret, ez egy húszezer részcselekményből álló Zala megyei csalássorozat eredménye.

Tavaly a korábbinál kevesebb, 100 ezer regisztrált bűnelkövetőt tartottak nyilván - folytatta. Közölte azt is: 122 ezer ügynél vizsgálták 2016-ban, hogy alkalmasak-e a vádemelésre, és az ügyszám több mint felében ezt meg is tették, míg 11 százalékában a nyomozás megszüntetéséről döntöttek, 8 százalékában annak elhalasztásáról, 3,6 százalékában közvetítői eljárásról.

Több mint 28 ezer ügyben az ügyész a hagyományos vádiratot nyújtotta be, 15 ezer ügyben gyorsított módszert alkalmazott, további 18 ezerben a tárgyalás mellőzésére tett indítványt.

Az időszerűségre vonatkozóan jó eredményként értékelte a legfőbb ügyész, hogy az ügyek 84 százalékában az ügyintézés 30 napon belüli befejeződött, a 90 napot pedig mindössze öt ügyben lépték túl.

Polt Péter szerint nagy jelentősége volt a célvizsgálatoknak is, ezek közül a korrupciós bűncselekményekre vonatkozókat emelte ki.

A legfőbb ügyész javuló váderedményességről számolt be, az érték tavaly 97,5 százalékos volt - mondta.

Fontos változásnak ítélte, hogy míg korábban emelkedett a hatályon kívül helyezés a másodfokú eljárásokban, tavaly azonban ezen esetek száma 20 százalékos csökkenést mutatott.

Mérsékelten növekedett az elsőfokú ügydöntő határozatok elleni fellebbezéseik száma. Közölte azt is: a büntetések kiszabásával kapcsolatban nem voltak elégedettek, azok összességében enyhének tekinthetők - állapította meg.

A bűnösen szerzett vagyon elvonására szolgáló vagyonelkobzást az egyik legfontosabb intézménynek nevezte, amely további bűncselekményeket előzhet meg.

2016-ban az ügyészek több mint ötezer keresetet nyújtottak be, legtöbb esetben civilek ellen, a tevékenységüket beszüntető eljárásokat kezdeményeztek. Emellett a környezet- és természetvédelem érdekében, valamint az általános szerződési feltételek tisztességtelen volta miatt is számos eljárást indítottak. A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete, a jogvédelem ellátásában növekvő számú feladatról számolt be.

Közölte azt is: tavaly tevékenyen részt vettek az igazságügyi tárca fontos kodifikációs feladataiban. Országgyűlési képviselők számára 77 írásbeli, 3 szóbeli választ igénylő, valamint 13 azonnal kérdésre válaszoltak.

Intenzívnek nevezte az ügyészség nemzetközi kapcsolatait, gazdálkodását pedig stabilnak ítélte, de beszámolt arról is: folytatják a korábban megkezdett infrastrukturális fejlesztéseket.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.